# Magyar Kajak-Kenu Szövetség

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2024-ben első ízben szervezi meg vízi vándortáboros képzését nem pedagógus diplomával rendelkezők számára.

Az elmúlt félév során a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Humánkineziológia mesterképzésén tanuló hallgatók szakmai gyakorlatot teljesítettek a Kolonics György Vízisport Központ Sportlaborjában, a Kajak-Kenu Módszertani Központ vezetésével.

November 7-én, kedden Szilárdi Katalin Arany Érdemrenddel kitüntetett kajak-kenu szakedző, mesteredző látogat egyetemünkre a „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozat soros állomásán.

Tótka Sándor olimpiai bajnok kajakos edzője, Hüvös Viktor lesz a TF vendége a „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozat következő, keddi állomásán.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel együttműködve vízi vándortábor-vezető akkreditált továbbképzést szervez pedagógus végzettségűek számára.

Fontos témában tartott előadást kajakedzők számára március 30-án a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének két munkatársa, dr. habil. Gál Andrea tanszékvezető és dr. Dóczi Tamás egyetemi docens.

Csütörtök délelőtt együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) és a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia (KKNKKA). Az eseményen dr. habil. Sterbenz Tamás rektor képviselte egyetemünket. Az együttműködés lényege, hogy az egyetem edzőjelölt hallgatói gyakorlati képzésen vehetnek majd részt a sukorói akadémián.

Híres vendég érkezik december 7-én a Testnevelési Egyetemre. Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke lesz a vendég az intézményben a Sportmenedzsment Tanszék meghívását elfogadva, s tart előadást A szövetségi szervezeti felépítés és működés, valamint az edzői teljesítményértékelési rendszerek a kajak-kenu sportban címmel.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) támogatásával, főképp a Testnevelési Egyetemhez köthető szerzők jóvoltából új tankönyv jelent meg „A kajak-kenu sportág alapjai” címmel, amely egyelőre letölthető formában érhető el.

Jelentkezési időszaka van – egészen február 15-ig – a vízi vándortábor-vezető pedagógus továbbképzésnek a Továbbképző Központnál.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!