Szeptembertől angol nyelvű mesterképzés indul a TF-en azoknak, akik kajak-kenu edzők szeretnének lenni – erről írt alá történelmi jelentőségű együttműködési megállapodást az egyetem, a hazai és a nemzetközi szövetség, valamint a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia.
Nyílt vízi kajak-kenu edzőket képeznek szeptembertől angol nyelven a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF). Az önmagában is egyedülálló mesterképzés – hivatalos angol nevén MSc sport coaching – canoe and kayak sprint – a TF, az 1924-ben alapított Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF), a 85 éves Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) és a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia (KKNKKA) együttműködésében valósul meg.
A program egyedülálló a világon, a tananyag kidolgozása Szabó András mestertanár nevéhez fűződik, akit dr. Ökrös Csaba általános rektorhelyettes mentorált. A képzés az egyetem nemzetközi céljainak megvalósításához igazodik.
A hamarosan induló képzés apropóján – jelentős médiaérdeklődés közepette – megállapodást kötött kulcsfontosságú partnereivel a képzés házigazdája, a TF a technikai támogatásért felelős ICF-fel, a képzés sportszakmai vezetését és támogatását nyújtó MKKSZ-szel, valamint a sportszakmai gyakorlat helyszínéért és a világszínvonalú berendezésért, sporttudományos laborokért illetékes KKNKKA-val.
A négyoldalú egyezmény számos szempontból is egyedülálló a TF több mint százéves történetében. Mindamellett, hogy az egyetem a mesterképzés kezdeményezője és ötletgazdája, angol nyelven folyik majd, továbbá, négy jelentős, a hazai és nemzetközi kajak-kenu sportban és képzésben jártas szervezet több évtizedes tapasztalatára és szoros együttműködésére épül. Az ehhez szükséges sporttudományos hátteret a TF adja – mindezt olyan sportágban, amely Magyarországon a második legsikeresebb olimpiai sportág.

Az eseményen a feleket prof. dr. Sterbenz Tamás, a TF rektora, Thomas Konietzko, az ICF elnöke, Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, a KKNKKA kuratóriumi elnöke és prof. dr. h.c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke képviselte. Rajtuk kívül jelen volt többek között Vékássy Bálint, az ICF budapesti központjának vezetője, Betlenfalvi István, a KKNKKA szakmai igazgatója, Hadvina Gergely, az MKKSZ szakmai igazgatója, dr. Irmai István vb-bronzérmes kajakos, a TF Rekreáció Tanszékének korábbi vezetője, a kajakkenu-edzőképzés vezetője, valamint a szakágak hazai szövetségi kapitányai is.
Nyitóbeszédében Sterbenz Tamás rektor kifejtette, a mesterképzés az a szint, amelybe már feltétlenül be kell vonni a sporttudományos hátteret. Hozzátette, Magyarország, illetve az egyetem kiváló helyszíne lesz a képzésnek, hiszen az igazi tudást csak a legjobbaktól, személyes kapcsolatokon keresztül lehet elsajátítani, márpedig utóbbiban évszázados tapasztalata van az egyetemnek.
A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség elnöke, Thomas Konietzko üdvözölte a megállapodást, hozzátéve, ez a kezdeményezés sokkal többet jelent, mint egy akadémiai program erős partnerekkel: stratégiai befektetés a sport jövőjébe. Mint mondta, a kajaksport fejlődése nemcsak a versenyeken múlik, hanem az embereken is, valamint a jól képzett edzőkön, a hozzáértő szakértőkön, és a sport és a tudomány közötti erős kapcsolaton. Hitvallása szerint éppen ez teszi a programot olyan értékessé, világos utat biztosít a sportolóknak és edzőknek, akik versenyzői pályafutásuk után is folytatni kívánják útjukat a sportágban. Ahogy fogalmazott: „Lehetővé teszi számukra, hogy a szenvedélyt a hivatással ötvözzék, és hogy értelmes, jelentőségteljes módon maradjanak a globális kajakcsalád tagjai.”
A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke, Schmidt Gábor megjegyezte: megtiszteltetés a kajak-kenu sportnak és Magyarországnak, hogy a nemzetközi szövetség – más sportágak nemzetközi szövetségeihez hasonlóan – irodát nyitott Budapesten. Hozzátette, ez egyben lehetőség is az együttműködésre, valamint arra, hogy a felek, kifejezetten a hazai és a nemzetközi szövetség, tovább erősítsék a sportág helyzetét az olimpiai mozgalomban. Az elnök szerint a jövőbeni együttműködés ezenkívül lendületet ad a TF és az MKKSZ közötti, régóta fennálló baráti és szakmai kapcsolatnak.
Mocsai Lajos rámutatott: néhány külföldi, nagy hírű sportegyetemhez hasonlóan a TF is képes arra, hogy magas szintű hazai és nemzetközi képzést nyújtson hallgatóinak. Az elnök hangsúlyozta, a mostani együttműködés a gyakorlat, a szakmai tapasztalat és az akadémiai tudás szoros egységét képviseli. Különös szerepe jut ebben a KKNKKA -nak, amely a képzéshez szükséges elengedhetetlen szakmai bázist nyújtja.
Az együttműködési megállapodás aláírása új partnerség kezdetét jelenti, amely a kajak-kenu sportág hazai és nemzetközi megerősítését, valamint a jövő sportolóinak és edzőinek fejlődését szolgálja.
Az eseményről a Nemzeti Sporthíradó is beszámolt, a vonatkozó rész 7:47 és 9:09 között található.
Fotó: Vidor Gergely
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001