A Magyar Edzők Társasága javaslatára egyetemünk előkészítőt tart a BSc edző szakra jelentkezők számára biológiából, a négy részből álló program első előadását kedden tartották a Hepp Ferenc teremben. Az eddigi tapasztalatokról, benyomásokról dr. Sterbenz Tamás általános rektorhelyettest kérdeztük.
„Hihetetlenül nagy az érdeklődés, csaknem mindegyik sportágban jelentős a túljelentkezés, a keddi előkészítőn több mint kétszázan jelentek meg a Hepp Ferenc teremben – újságolta dr. Sterbenz Tamás. – Mivel az érintettek a szakra jelentkeztek, egyelőre nem tudni, hogy az egyes sportágak hány fővel indulhatnak majd el.”
Mint említettük, az előkészítő négy részből áll, ezen a héten kettőt, valamint a jövő héten – május 9-én és 11-én – újabb kettőt tartanak, azt követően pedig a sportági elméleti és gyakorlati vizsgák következnek.
„A BSc edző szak felvételi vizsgája két részből áll össze, biológiából és a választott saját sportágból – folytatta a TF rektorhelyettese. – Május végéig tartanak a vizsgák, a sportági felvételit a Testnevelési Egyetem tanárai a sportági szakszövetségek szakembereivel közösen tartják.”
Prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, egyetemünk rektora többször is hangsúlyozta a világszínvonalú képzés fontosságát, és ez az előkészítő is ékes bizonyíték arra, hogy bizony van honnan meríteni.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001