Tanszékvezető a tornász vb-n
2017. október 11.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Október 2. és 8. között a kanadai Montrealban rendezték meg a tornász-világbajnokságot, amelyen a Testnevelési Egyetem Torna, RG, Tánc és Aerobik Tanszéke is képviseltette magát: a helyszínen nézte végig a versenyeket prof. dr. Hamar Pál tanszékvezető, valamint volt részese bíróként az eseménynek dr. Kalmár Zsuzsa, dr. Gyulai Gergely és Bordán Csaba.

Hamar Pál a hazai tornaszövetség női torna szakágvezetője is egyben, ezúttal vele beszélgettünk.

„Ezen a világbajnokságon nem volt csapatviadal, csak egyéni összetett és szerenkénti verseny. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián még a vébé előtt megsérült, meg is kellett műteni a vállát, így nem indulhatott, sőt két legjobb női tornászunk, Kovács Zsófia és Dévai Boglárka sérülten versenyzett. Mindamellett a fiúknál és a lányoknál voltak más magyar indulók is, sajnos egyikük sem jutott döntőbe” – mondta Hamar Pál.

A montreali világbajnokságon természetesen jól szerepeltek a sportág nagyhatalmai (Kína, Japán, Oroszország, Egyesült Államok), de bizony jó néhány meglepetés is született, mást ne említsünk, nyújtón horvát versenyzőé lett az aranyérem, míg Guatemalának, Litvániának, Törökországnak, Kolumbiának vagy éppen Venezuelának is volt döntős tornásza.

Tanszékvezető a tornász vb-n

„Nem véletlenül kezdeményezi Magyar Zoltán szövetségi elnök a torna eladhatóvá tételét – hangsúlyozta Hamar Pál. – A Nemzetközi Torna-szövetség a negyedik legnagyobb sportszervezet a világon, az olimpián a legnézettebb sportágak egyike, az idei montreali világbajnokság versenyeit is húszezer néző előtt rendezték meg. Egyébként Magyarországon is volt már világbajnokság, 1983-ban és 2002-ben, sőt Montreal mellett az idei vébére is pályáztunk.”

Tanszékvezető a tornász vb-n (Hamar Pál)

Prof. Dr. Hamar Pál

A 2017-es verseny tapasztalatait összegezve a tanszékvezető elmondta: sajnos sok sérülés történt, továbbá bemelegítés és verseny közben is többször kellett javítani a szereken, ami – mondjuk úgy – nem volt jó üzenet.

„A formát tekintve amolyan olimpiai év utáni volt, ráadásul több nagy név távolmaradt a világbajnokságtól, új tornászok kerültek elő, s kaptak esélyt – folytatta Hamar Pál. – Jövőre viszont elkezdődnek az olimpiai kvalifikációs versenyek, akkor rajzolódik majd ki, hogy valóban őrségváltás van-e készülőben az egyes nemzeteknél.”

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!