Ahogyan arról a napokban már beszámoltunk, az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága támogatásával „Edző leszek - Nincs akadály!” címmel programsorozatot indított a Magyar Edzők Társasága, méghozzá azzal a nemes szándékkal, hogy népszerűsítse az edzői hivatást.
Az október és február közti időszakban Debrecenben, Szegeden, Kecskeméten, Egerben, Szombathelyen, Pécsen, Budapesten, Érden és Nyíregyházán rendezték, illetve rendezik meg az eseményt, kedden délután a Testnevelési Egyetemen járt a rendezvény-sorozat.
Mindegyik helyszínen testnevelő tanári és edzőszakos egyetemi, főiskolai hallgatók, az edzői pálya iránt érdeklődő sporttagozatos és sportiskolás középiskolás fiatalok részvételével. A programsorozatnak sportnagykövete is van, jelesül a magyar sporttörténet egyik kimelkedő alakja, a Nemzet Sportolója, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a legendás Kárpáti György, aki a rendezvénysorozat szerdai „állomásán”, a Testnevelési Egyetemen is a meghívottak között szerepelt.
Ha hozzá fogható világklasszissal beszélgetünk, a téma kapcsán adja magát a kérdés: valójában milyen a jó edző? „Aki ideje legnagyobb részét a sportággal tölti, szereti a gyerekeket, tapasztalt és az adott sportágnak volt a játékosa. Nem feltétel, hogy kimagasló klasszis legyen az illető, de mindenképpen jelentős sportági tapasztalattal legyen felvértezve” – mondta érdeklődésünkre a 82 esztendősen is friss és üde Kárpáti György.
A Nemzet Sportolója még egy nagyon fontos kritériumot említett, ez pedig az, hogy az edző legyen magyar! „Nézzen körbe a sportágaknál! Labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, jégkorong, mindenütt egy rakás külföldi edző dolgozik nálunk, jön az időkérés, s csak azt hallom, hogy wrzsprhko, gümburko, prümökglo – hát mi ez? Komolyan azt gondoljuk, hogy ez elősegíti a sikert?!”
Amikor Gyuri bácsinak felvetettük, hogy valami oka csak van a számos külföldi edző Magyarországra hozatalának, így reagált. „Hát biztos nem az alacsonyabb bérezés, mert rettenetesen sokba kerülnek. De ne legyünk álszentek, a külföldi edzők egy része – lehet, hogy a nagyobbik része, ezt nem tudom – magasabban képzett itthoni kollégájánál, úgyhogy itt az idő, hogy cselekedjünk: karoljuk fel a honi szakembereket, képezzük és támogassuk őket! Ha egyszer – sőt nem is egyszer! – a világ legjobbjai voltak, máskor is azok lehetnek. Az edzői pálya gyönyörű, tegyük hát azzá!”
fotó: nepszava.hu
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.