90 éves Jubileumi és Jótékonysági Est
2015. december 3.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Szombat este (november 28-án) tartotta a Testnevelési Egyetem az alapításának 90. évfordulójára rendezett bált, ami – a tűzeset miatt – egyben Jótékonysági Estté is változott.

A nagyszabású eseményre az Iparművészeti Múzeum impozáns Aulájában került sor. A terem gyönyörűen és elegánsan volt berendezve, kellemes, meleg fény világította meg a hófehérbe öltöztetett asztalokat, székeket, valamint az Aula díszes falát, mintázatát.

90 éves Jubileumi és Jótékonysági Est

Az előtérben szépen felöltözött hallgatók fogadták, irányították vagy kísérték az érkező vendégeket. Mellettük kerültek felállításra azok a táblák, amelyeken a nagyrészt megsemmisült és megsérült kézlenyomatok – a Magyar Sportcsillagok Fala – rekonstrukciójához és a majdan létesítendő Emlékmúzeum létrehozásához adakozhattak a vendégek.

Megtiszteltetés volt számunkra, hogy Balog Zoltán és Dr. Simicskó István miniszter urak a fővédnöki, míg Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszony és Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár úr a védnöki tisztségekre elfogadták a felkérést. A volt köztársasági elnök Schmitt Pál és több társegyetem rektora is megtisztelte jelenlétével az eseményt.

Hamar megtelt a terem. Sok régi ismerős arc bukkant fel. Természetesen a TF-en tanult sportolók is eljöttek partnereikkel; közülük a kajakosok és a labdarúgók képviseltették nagyobb számban magukat. A legnépesebb létszámban pedig a TF dolgozói (tanárai és munkatársai) jelentek meg.

Az esemény Mocsai Lajos rektor úr köszöntőjével kezdődött, amellyel megnyitotta az Estet. Majd következett a műsor, amelynek számai nem egy tömbben, hanem több részletben kerültek bemutatásra az est folyamán.

Elsőként hallgatóink „90 év 3 percben” címmel mutattak be táncot, változatos koreográfiával és zenére, majd következett egy opera-blokk, amelyben a testnevelő tanárként végzett, de operaénekesként híressé vált Németh József hozta el barátait, és különböző operákból mutattak be áriákat. Később a TF műhely emlékezett – képek vetítésével – a 90 éves TF-re és a tragikus tűzesetre, amely egy dallal és közben bemutatott tánccal fejeződött be, és amely a TF-es létet, az ahhoz kapcsolódó érzelmeket mutatta be. Végül az RG-s leányok szép és felemelő karika- és szalagbemutatója fejezte be a műsort, amelyben a jövő évi Riói Olimpia képét is felvillantották.

Az est folyamán még egy fontos esemény zajlott: ez alkalommal került sor a hagyományos TF-es díjak átadására is. Dr. Istvánfi Csabának, Mocsai Lajos rektor úr a Rector Emeritus díjat nyújtotta át, aki egyetemünk rektoraként végzett kiemelkedő, iskolateremtő munkájáért, a Testnevelési Egyetem fejlődését és gyarapodását elősegítő tevékenységéért, egész életművéért érdemelte ki ezt a kitüntető címet, és aki a TF történetében ezen egyedülálló cím mellett a TF Aranygyűrű kitüntetésben is részesült. Az idén még két vezető pozícióban volt kolléga kapta meg a „TF Aranygyűrű” elismerést: Dr. Gombocz János és Dr. Pavlik Gábor professzor urak, akik életművükkel hozzájárultak az intézmény küldetésének magas szintű teljesítéséhez.

A Dr. Hepp Ferenc díjat hazai és nemzetközi tudományos tevékenységének elismeréseként, a sporttudomány területén elért kiemelkedő eredményeiért Dr. Nemes András, a Kerezsi-díjat az oktató-nevelő munkában, szakember-képzésben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért, „iskolateremtő” tevékenységért Dr. Reigl Mariann, a Pro Universitate díjat pedig – iskolateremtő oktató-, kutatómunkájáért és tudományos tevékenységért – Dr. Szikora Katalin docensek vehették át.

Eközben persze – a műsorszámok között – szolgálták fel a vacsorát, ami finomnak, ízletesnek és elégnek is bizonyult az előételtől a desszertig.

A desszert egy TF-es torta volt. A csokoládétortán a marcipán kék és fehér színben pompázott, amelyet rektor úr és felesége vágott fel.

Majd következett a tánc: a zenét a Vegas Showband szolgáltatta, akik remek slágerekből állították össze az est programját, így hamarosan a vendégek – fiatalabbaktól az idősebbekig –megtöltötték a táncteret. Az Est éjjel kettőig tartott: ekkorra nagyrészt már csak a legfiatalabb korosztály tartott ki.

A 90 éves Jubileumot méltó módon ünnepeltük meg és adományainkkal hozzájárultunk egy nemes cél eléréséhez is.

fotó: Papp György

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!