Évek óta egyre több tehetséges hallgatóra figyelünk fel a TF ünnepi műsorainak szervezésekor. Ezért merült fel a gondolat - még tavaly nyáron, ősz elején -, hogy lehetőséget kellene adni a diákoknak szélesebb közönség előtt történő bemutatkozásra is. Az ötlet konkrétan is megfogalmazódott: Wass Albert műveiből kellene egy estet rendezni.
Schulek Ágoston tanár úr sietett segítségünkre, aki a TF Esték szervezőjeként egyik estjét áldozta fel erre a műsorra, biztosítva ezzel a megfelelő számú és értő közönséget. 2003. március 7-én péntekre ki is tűztük a műsort, amelyre még a Dévai Nagy Kamilla által alapított Krónikásének Zeneiskola Kárpát-medencei növendékeit is meghívtuk.
Bár sok helyen hirdettük a műsort, azért élt bennünk egy kis félsz. Bár mi tudtuk, hogy nagyon tehetséges hallgatókról van szó, de nem tudtuk, hogy mennyire vevő a közönség erre. Nem csalódtunk. Már délután 4 óra előtt el kezdtek szállingózni a nézők az este 6-ra meghirdetett előadásra. Fél 6-kor már egy gombostűt sem lehetett leejteni az Aulában, ahol már a lépcsőket és az állóhelyeket is mind elfoglalták, valamint a pótlásként behozott padokon, pótszékeken is szorongtak az emberek. Sokan csak az Aula előterében hallgathatták végig a műsort. Lehettünk vagy ezren...
... A mintegy kétórás műsor remekre sikeredett.
A három részt zenei betétek kötötték össze. Először Wass Albert komolyabb hangvételű Te és a világ című kötetéből hangzottak el részletek.
A második rész teljesen feloldotta e komolyabb hangulatot. A Tizenhárom almafából vett részletek hallgatása közben a nézők jókat nevettek a székely Mózsi kalandjain.
Az újabb zenei betétek után következett a csúcspont, Wass Albert legszebb verseinek válogatása.
A közönség elbűvölten, többen sírva hallgatták végig a verseket (Hontalanság, Üzenet haza, A bujdosó imája, stb.) a hallgatók parádés előadásában. A szűnni nem akaró tapsvihar szerint érdemes volt megtartani az előadást. És hogy érdemes újabbakkal próbálkozni.
Álljon itt a tehetséges TF-es hallgatók névsora: Berdán László (II. évfolyam), Dézsi Viktória (volt hallgató), Farkas Péter (I. évfolyam), Schulek Dávid (volt hallgató) és Takács Bence (III. évfolyam). Valamint a Krónikásének Zeneiskola növendékeinek neve: Berekméri Szigeti Huba (Szászrégen), Fazakas Ilona (Székelyudvarhely), Fülöp Örs István (Marosvásárhely), Molnár Endre (Székelyudvarhely), Pekarik Katalin (Érsekújvár).
Felejthetetlenül szép este volt!
(szöveg: Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina)
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.