2003. március elején sikeres Wass Albert estet adtak hallgatóink a TF Esték keretén belül. Az akkor zsúfolásig megtelt Aula közönségén kívül más is érdeklődhetett az est iránt, hiszen hamarosan felkérést kaptunk a László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesülettől vendégfellépésre a XII. kerületi MOM Művelődési Központba.
Több kérdés is felmerült az esetével kapcsolatban: 1. Változatlan legyen-e a program?, 2. Ki adja a zenei kíséretet?, 3. Mennyiben változtatja meg az estet az a tény, hogy itt színpadon kell szerepelni?
Az est prózai részét jelentősen lerövidítettük, a versek egy részét lecseréltük, illetve újak kerültek be. A zenei kíséret teljesen megváltozott. Míg a TF-en a Kárpát-medencei Krónikásének társulat (Dévai Nagy Kamilla) adták a kíséretet, addig itt a már a Költészet Napján fellépő Holics László zongoraművész, és Vándor Béla (a Vánmocselló cselló duó TF-es tagja) vállalta a szereplést.
Ugyanakkor a helyszín teljesen más előadásmódot követelt meg. Míg a TF Aulájában katlanszerűen ülnek a nézők, s a zsúfoltság miatt a fellépők szinte a nézőtér részévé válnak, sokkal meghittebb a hangulat, addig a színpad „messze esik” a nézőktől, ott még egy verses estet is színpadszerűen lehet (vagy inkább kell?) előadni.
Június 17-e lévén, a nagy hőség miatt félő volt, hogy a mintegy 750 személyes színháztermet nem tölti meg a közönség: kinek van ilyenkor kedve akár ki is mozdulni otthonról? (Korábban az Egyesület által szervezett előadások maximum 200 nézőt vonzottak – mondta meghívónk.) Reméltük, hogy ennyi néző most is összejön!
De már 3/4 7 felé vagy 150 ember ült a nézőtéren, s kint még mindig gyülekeztek. Hamar el is fogyott a 200 példányban elkészített programfüzetünk!
Az estnek volt egy-két csúcspontja (az Erdélyi hitvallás), illetve a zenei kísérettel előadott versblokk, valamint az utolsó verscsoport. Minden szavaló, és a zenei kíséretet adók is kitűnő teljesítményt nyújtottak.
A végül is mintegy 500 fő néző néma csöndben, nagy érdeklődéssel nézte végig a szünet nélkül mintegy 2 órára sikeredett műsort. A versek közötti tapsok a végén hosszas vastapsba csaptak át.
Ami ezután következett az elképesztő volt: ugyan a kerületi Hegyvidék című újság még előtte készített egy kis riportot a társasággal, utána azonban a Magyar Rádió irodalmi szerkesztőségének tagja, Kövesdy Zsuzsanna jött oda a fiatalokhoz, s elmondta, hogy bár már hallotta, hogy jó a műsor, azért őt is meglepte mind az összeállítás, mind a zenei kíséret, mind a magas színvonalú előadásmód. Meg is hívta a hallgatókat egy éjszakai műsorba, ahol nem csak az egész műsort adhatják elő, hanem beszélgetést is készítenek majd velük! Emellett többen az iránt érdeklődtek, hogy vidéken is vállalnak-e a hallgatók fellépést (konkrét ajánlat Dunakanyarra, Debrecenre érkezett), valamint szóba került egy megszervezendő Kárpát-medencei körút is.
Az előadás utáni gratulációk, felkérések, vagy az SMS, illetve e-mail üzenetek mind azt mutatják, hogy érdemes volt belevágni ennek a Wass Albert estnek a szervezésébe.
Ez is egy felemelően szép este volt! Gratulálunk a szereplőknek: Dézsi Viktóriának, Berdán Lászlónak, Farkas Péternek, Takács Bencének és a zenei kíséretet adó Holics László zongoraművésznek és Vándor Béla csellósnak.
(kép és szöveg: Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina)
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.