Új külső, új belső, új időszámítás. Tartja a lépést a fejlődő világgal az átalakuló Testnevelési Egyetem, a megújulás egyik markáns jele az idén elinduló két szakirányú továbbképzés: a Nemzetközi Sportkapcsolatok-Sportdiplomácia, valamint a Sportmédia, melyeken a hallgatók túl vannak az első képzési napokon, hétvégéken.
Előbbit a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) támogatja, s hamarosan együttműködési megállapodás kerül megkötésre a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztályával, utóbbi pedig a TE, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) és a Nemzeti Sport kiadója, a Mediaworks együttműködésében jött létre. Utóbbi esetében három féléves a képzés, míg a Sportdiplomácia szakírányú továbbképzés két féléves és elmondható: azért indította el egyetemünk vezetése, mert mindkét területen szükség van megfelelő szakirányú képesítéssel rendelkező munkaerőre, egyszersmind intézményünk bővíteni kívánja a kínálatot a hallgatók számára.
„Ez egy magas szintű képzés a Testnevelési Egyetemen – mondta érdeklődésünkre Farkas Péter egyetemi docens, a Nemzetközi Sportkapcsolatok-Sportdiplomácia szakírányú továbbképzés vezetője. – Olyan hallgatókat vártunk és várunk a továbbiakban is, akiknek reális esélyük van e szak elvégzésére. A jelentkezést MSc-szintű diplomához kötöttük, képzésünkre bármilyen területről érkezhetnek hallgatók. Minthogy a jelentkezők eleve magasan kvalifikáltak, e képzés már rövid távon hatással lehet a magyar sportéletre. A létszámot igyekszünk szűken tartani. Hogy van igény erre a szakirányú továbbképzésre, egyebek mellett az is jelzi, hogy egy korábbi katonai attasé is ezt választotta.”
A Sportmédia szakírányú továbbképzés vezetője Dr. Gál Andrea, egyetemi docens, tanszékvezető. A gyakorlati képzésért Mezei Dániel, a Testnevelési Egyetem kommunikációs és marketing vezetője és Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője felel. Utóbbit kérdeztük a képzés eddigi tapasztalatairól, valamint arról, hogy a 21. században milyen lehetőségek rejlenek a sportújságírásban.
„A rendszerváltásig a felsőoktatásban nem tanítottak újságírást, sportújságírást pedig egészen mostanáig nem, pedig az újjáépülő magyar sportkultúra nem teljes a sportmédia megújulása, innovációs ereje, szürkeállománya nélkül. Csisztu Zsuzsa, Gundel Takács Gábor, Dénes Tamás, Csurka Gergely, Ballai Attila és a szakma más kiválóságai oktatják a leendő sportriportereket, honlapszerkesztőket, media officereket. Ők az első fecskék, és aztán – Mocsai Lajos rektor úrral egyeztetve – OKJ-s képzés elindítását is tervezzük, hogy ezt követően elérjük fő célunkat, a sportmédia mesterképzést.”
Ezek a tervek, közben azonban már zajlik az oktatás. Az első hetekben kiváló és szórakoztató előadást tartott a televíziós szakmáról, a műsorvezetésről Gundel Takács Gábor, de az ECHO TV két elismert szerkesztője, a főszerkesztő Vobeczky Zoltán és kollégája, Zelenyánszky Balázs is több gyakorlati órán mutatta meg egy modern szerkesztőség életét és a szakmai alapvetéseket. Természetesen nem csak a televíziós műfaj kerül középpontba az első alkalmakkor, az újságírás alapvetéseit többek közt Szekeres Tamás és Ballai Attila oktatja.
Ezek az első lépések. Kollégáink mindkét továbbképzés esetében azon dolgoznak, hogy a hallgatók számára mindezek egy új, választott szakmában megtett első lépések legyenek.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001