Sporttörténeti konferenciát rendeztek a Testnevelési Egyetemen a július 29. és augusztus 7. között Budapesten sorra kerülő 15. Maccabi Európai Játékokhoz kapcsolódva.
A neves előadók felidézték a Maccabi-mozgalom történetét, a zsidó sportolóknak lehetőséget adó VAC és az MTK históriáját, és kerekasztal-beszélgetésen vették sorra a magyar és a nemzetközi labdarúgást is meghatározó zsidó játékosokat és edzőket. Utóbbiak között természetesen szóba került Guttmann Béla és az elhíresült, Benficára kimondott átka, valamint az, hogy a magyar edzőknél több bajnoki címet – külföldiként – senki sem nyert Olaszországban, Svédországban és Portugáliában.
A konferencia mellett egy hónapig látogatható kiállítás is van a Testnevelési Egyetemen (Fotó: Koncz György)
Természetesen a legismertebb zsidó sportemberekről, továbbá sportdiplomatákról, mecénásokról is szó esett az első magyar olimpiai bajnoktól, Hajós Alfrédtól minden idők legeredményesebb magyar sportolónőjéig, Keleti Ágnesig. Nem maradhatott ki az 1936-os berlini olimpia története sem, amelyen öt magyar zsidó sportoló is aranyérmet nyert a náci Németországban.
A konferencia mellett egy hónapig látogatható kiállítás is van a Testnevelési Egyetemen (Fotó: Koncz György)
A konferencia kísérő programjaként bemutatják a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum „Akikért a harang szólt...” című kiállítását, amely április 15-ig lesz látható a Testnevelési Egyetem aulájában.
A 15. Maccabi Európai Játékokra negyven ország mintegy háromezer, a zsidó közösséghez kötődő versenyzőjét várják Budapestre. Az ép sportolók huszonhét, a parasportolók két sportágban versengenek.
Forrás: nso.hu
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001