Az egyetemünk Sportmenedzsment Tanszéke egy új kezdeményezést hívott életre, amelynek célja bemutatni az egyetem hallgatói számára, hogyan is működik a hazai sportélet. Az első alkalom 2019. április 30-án került megrendezésre az Athén teremben, ahol a Magyar Olimpiai Bizottság szemüvegén keresztül vizsgálhattuk a magyar sportot, belülről.
A kerekasztal beszélgetés vendégei: dr. Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke; a moderátor Prof. Dr Géczi Gábor tanszékvezető; Vékássy Bálint, a MOB főtitkára és Ádámfi Attila, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség ügyvezető igazgatója és egyben a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottság elnöke
A szépszámú hallgatóság képet kapott a köztestület működéséről, a hazai sportéletben betöltött szerepéről, az olimpiai eseményekről és az olimpiai sportágakról. A közönség soraiból is számos kérdés érkezett, amelyekre az előadók készséggel és őszintén válaszoltak.
A beszélgetés végén a meghívottak egyesével megfogalmazták, milyen készségekre és kompetenciákra kell szert tenni egy fiatal hallgatónak, ha a Magyar Olimpiai Bizottság munkatársa szeretne lenni.
A több mint kétórás beszélgetés egy remek programsorozat első állomása volt, várjuk a folytatást!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.