Történelmi esemény a Testnevelési Egyetem életében: Gulyás Zsombor István Bsc Rekreáció és Egészségfejlesztés szakos hallgató lett az első TE-s „fecske”, aki Európán kívüli szakmai gyakorlatra nyert támogatást a Campus Mundi Ösztöndíjprogram révén.
Intézményünk hallgatója jelenleg a tokiói Nippon Sport Science Universityn tevékenykedik, ahol a kötött- és szabadfogású birkózó egyetemi válogatott, illetve az U23-mas világbajnok csapat felkészülését segíti és vehet részt benne ezáltal aktívan.
„Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, már csak azért is, mert a szakdolgozatomat is ebből a témából írom majd A japán férfi szabadfogású birkózás fejlődésének vizsgálata és összehasonlítása a magyar szabadfogású birkózással címmel. Egy évvel a tokiói olimpia előtt nem is kaphattam volna ennél hasznosabb és jobb lehetőséget a sorstól. Köszönöm a Tempus Közalapítványnak és a TE-nek a segítséget, hogy megvalósulhatott ez a mobilitás” – mondta boldogan Gulyás Zsombor István, akinek ezúton kívánunk sok sikert munkájához és tanulmányaihoz.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001