A Testnevelési Egyetem Torna, RG, Tánc és Aerobik Tanszékének vezetőjét, Dr. Kalmár Zsuzsannát nevezték ki a Magyar Torna Szövetség, női torna szakág szakágvezetőjének.
A napokban egyhangú döntéssel választották meg Dr. Kalmár Zsuzsannát, a TE-tanszékvezetőjét a női tornászok szakágvezetőjének. A szakember számára nem idegen a poszt, többek között erről, illetve céljairól is beszámolt a MATSZ sajtócsapatának.
Mindenek előtt gratulálok Önnek, hiszen ez nagy elismerése eddigi munkájának, amit a magyar tornáért végzett.
- Köszönöm, korábban már voltam szakmai vezető, de akkor sajnos személyes okok miatt nem tudtam eleget tenni ennek a posztnak. Most, hogy a TF torna-rg-tánc és aerobic tanszék vezetője lettem, illetve még a bírói bizottság vezetője is vagyok, minden téren tudom képviselni a magyar torna érdekeit. Ráadásul gyerekkorom óta nem sok napot töltöttem a tornától távol. Ezzel együtt szerencsére a kluboknak sem volt ellenvetésük a kinevezés ellen, mindenki támogatott, ez számomra szintén nagyon fontos volt.
Milyen feladatokkal jár, illetve milyen elképzelései vannak a munkakört illetően?
- Úgy gondolom, az én feladatom elsősorban a klubok, a szövetség, a szövetségi kapitány – tehát a Magyar Torna Szövetség különböző szervezeti egységei közötti diplomatikus, szakmailag alátámasztott munka elősegítése. Természetesen a közelgő világbajnokság miatt mindent újra átbeszélünk. Ha kikérik a szakmai véleményemet, természetesen elmondom, de alapvetően nem szeretnék beleszólni senkinek a munkájába sem.
Melyek a célkitűzései ebben a munkakörben?
- Szerencsére, akik ma a tornában tevékenykednek itt Magyarországon, évtizedek óta együtt tudunk dolgozni, így mindenek előtt szeretném, ha ez a kiváló munkakapcsolat, ami eddig is jellemezte a Magyar Torna Szövetséget, a jövőben is fennmaradna. Természetesen szeretném, ha klubok képviselői és a bizottságok is bátran fordulnának hozzám, ha szükségük van valamire, megbeszéljük, és meglátjuk, mit tudok tenni akár én személy szerint, akár a szövetség, vagy annak valamely szervezeti alegysége annak érdekében, hogy előrébb lépjen a magyar torna.
Dr. Kalmár Zsuzsannának eredményes munkát kívánunk!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001