Hírek

Mocsai: a testkultúra ugyanolyan értékű része a kultúrának, mint a színház

Tizenhárom országból érkeznek vendégek, nyolcvan előadás, több mint 100 hazai és külföldi előadó, 21 workshop, illetve kerekasztal-beszélgetések szerepelnek a Testnevelési Egyetem (TE) október 2-án és 3-án megrendezendő 3. Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciájának műsorán.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján a szervezők nevében Kádár Judit, a TE nemzetközi kapcsolatok igazgatóságának vezetője bejelentette, hogy ezúttal nem külső helyszín, hanem a TE új épülete ad otthont a tanácskozásnak, ami azért is fontos, mert így bemutathatják a létesítményt a vendégeknek.

"A rendezvény célja lehetőséget biztosítani a TE hallgatóinak arra, hogy bemutathassák munkásságukat, továbbá a partneregyetemek kutatói is bemutatkozhatnak, illetve a sportemberek, sportolók, vállalati szereplők is megismerkedhetnek a legkorszerűbb eszközökkel, módszerekkel, kutatói eredményekkel, a sportinnovációhoz kapcsolódó termékekkel és szolgáltatásokkal" - mondta Kádár Judit.

Mocsai: a testkultúra ugyanolyan értékű része a kultúrának mint a színház

Dr. Kádár Judit a TE nemzetközi igazgatója, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos a TE rektora, Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó és Dr. Lacza Zsombor a TE tudományos rektorhelyettese 

Az idei esemény kiemelt területe a sportpedagógia, a sportdiagnosztika, a sportmédia és -kommunikáció lesz.

Mocsai Lajos, az intézmény rektora hangsúlyozta, "a testkultúra és a mozgáskultúra ugyanolyan értékű része a kultúrának, mint például a színház- vagy képzőművészet". Emlékeztetett arra a célra, melyet hivatalba lépése elején megfogalmazott: a TE-t vissza kell helyezni arra a rangra, amelyen régen volt, "a sport gyakorlata mellé fel kell emelni a sporttudományt". Kifejtette, hogy az egyetemek megítélése, elismerése az ott zajló tudományos munkától is függ, éppen ezért a konferencia azt a célt is szolgálja, hogy bemutassa az intézményben zajló kimagasló tudományos munkát. A rektor beszédében megemlítette, hogy növekedett az egyetem nemzetközi kapcsolatainak száma, a vendégek között lesznek a partnerek képviselői Marokkótól Japánon át az Egyesült Államokig.

Mocsai kiemelte, a TE feladata a testkultúrához kapcsolódó széles tudományos bázis összekapcsolása, az egyetem pedig alkalmas arra, hogy új kutatásokba kezdjen többek között a sportgazdaság, sportmenedzsment, a genetika, kiválasztás, a csúcsteljesítmény elérése, és az időskori betegségek elkerülése területén.

A TE rektora hozzátette, közel állnak a megegyezéshez a Bayern Münchennel, hogy idén a német klub legyen a konferencia díszvendége. Az eseményen elhangzott, a konferenciával egy időben lesz látható a második Németh Ferenc-díj fotókiállítás, amelyre a LikeGroup honlapján várják a pályázati anyagokat.

forrás: MTI, Testnevelési Egyetem 

TE,konferencia,sportinnováció,nemzetközi konferencia,Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia