Hírek

Sporttörténelmi esemény részesei voltak a TE hallgatói

Amikor Magyarországon rendez egy sporttörténelmi eseményt a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF), arról nem hiányozhatnak a Testnevelési Egyetem hallgatói. Szeptember 13. és 15. között rendezték meg első ízben a World Urban Gamest, azaz az Utcai Sportok Világjátékát Budapesten, amelyről így utólag érdemes pár dolgot is elárulni.

A régi Nagyvásártelep erre a hétvégére autentikus helyszínként szolgált az utcai sportok számára. A hallgatók olyan sportokkal ismerkedhettek meg közelebbről és láthattak világsztárokat, mint a freestyle BMX, a break dance, görkorcsolya, a 3x3-as kosárlabda vagy a freestyle frizbi.

A Testnevelési Egyetem hallgatói számára ismét lehetőség nyílt, hogy betekintsenek a szervezés kulisszái mögé mint önkéntesek és önkéntes koordinátorok. A program keretében lehetőségük volt közös munkára a rendezvény szervezőivel és olyan területeken segíthették őket, mint például a VIP, a catering, a versenyek alatti adminisztráció, az élő közvetítések segítése, a versenyhelyszíneken közreműködés, illetve a nézők és sportolók tájékoztatása, segítése vagy a medical önkéntesek koordinálása. A hallgatók számára hatalmas szakmai tapasztalat volt a közreműködés, és nemcsak élményeket, új barátságokat, hanem jövőbeni munkalehetőségeket is hazavihettek a rendezvényről.

Sporttörténelmi esemény részesei voltak a TE hallgatói (World Urban Games)

Harmathy Balázs harmadéves sportszervező hallgató ismét kamatoztatta tehetségét, és a fesztiválhoz illő impulzív rövidfilmeket készített: az Új hullám az önkéntességben – WUG2019 című kisfilm az önkéntesek közreműködésének izgalmait és szépségeit mutatta be, a Köszönjük, hogy segíthettünk! címűben pedig a közreműködés sokszínűségének bemutatása mellett az önkéntesek elismerése és hálája is megfogalmazódott a szervezők felé.

A rendezvényen számos jelenlegi és volt TE-hallgató is közreműködött különböző szerepekben és szervezetek képviseletében. Dr. Perényi Szilvia, a Sportmenedzsment tanszék docense elmondta: „Új igények és elvárások vannak a sporttal szemben, az új nemzedékek másképpen értelmezik és másképpen is élik meg a szabadidőfelhasználás módozatait. Nem véletlen, hogy a nemzetközi szervezetek is innovatív területekre tévednek, ahol úgynevezett újgenerációs sporteseményeket hoznak létre”.

Mind a hallgatók, mind a szervezők büszkék rá, hogy egy új sportesemény alapköveit tehették le a sport egyetemes történetében. A GAISF kezdeményezésére létrejövő World Urban Games először lett megrendezve a világon, és szervezők sokat tettek azért, hogy Budapest adjon otthont a rendezvénynek. A siker nem maradt el, csaknem ötvenezer néző látogatott ki a rendezvény három versenynapjára.

TE,sportszervező,önkéntesség,Perényi Szilvia,World Urban Games,Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF)