A február 15-i felvételi határidő nemcsak azokra vonatkozik, akik a középiskola végeztével szeretnének továbbtanulni. Ugyanekkor kell jelentkezni ugyanis azoknak is, akik egy alapszakos diplomával a kezükben, egy mesterképzésen szeretnék elményíteni a tudásukat. A Testnevelési Egyetem 4 mesterképzést kínál a felvételizőknek, lássuk, melyek ezek!
Az alapszakon megszerzett tudás mesterszakon mélyíthető, specializálható. Szerencsére a felsőoktatási rendszer rugalmasságáról tesz tanubizonyságot a tanulmányok e szakaszában, hiszen egy mesterképzésre többféle alapszakról is lehet jelentkezni, természetesen a tudományágon belül.
A mesterképzésre a BA/BSc oklevéllel, többletpontokkal és a felvételi vizsga teljesítésével lehet bejutni. A vizsga a legtöbb szakon szóbeli és írásbeli részből áll, kivétel az MSc Szakedző, ahol gyakorlati megmérettetésre is számítani kell, illetve a Gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanári szakon szóbeli és gyakorlati vizsgát is kell tenniük a jelentkezőknek.
A Humánkineziológia MSc szakon megtanulhatod, hogy miként fejlesztheted egy ember testét és lelkét egyszerre, hogy aztán egészséges és teljes életet élhessen. A diploma megszerzése után sportolókkal és az egészségükben károsodott emberekkel is foglalkozhatsz majd, képes leszel egyéni edzésprogramok kidolgozására, mozgásterápia alkalmazására, sportsérülések rehabilitására, diagnosztizálásra, a fizikai állapot felmérésére.
A Rekreáció MSc szakon elméleti és gyakorlati szempontból is elmélyedhetsz az egészséges életmód és a testkultúra fejlesztésében, a rekreációhoz kapcsolódó szervezési feladatokra maradéktalanul felkészülhetsz és a sportturizmus-egészségmegőrzés rejtelmeibe is beleshetsz.
Az Sportmenedzser mesterképzési szak a Testnevelési Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem közös képzése, így nem meglepő, hogy a képzés két nagy alappillére a sporttudomány és a gazdaságtudomány. Megtanulhatod az erőforrástervezést, egy sportszervezet felépítését és a működtetéshez szükséges ismereteket is elsajátíthatod.
Szakedző Msc szakon sporttudományi, egészségtudományi, neveléstudományi szociálpszichológiai, gazdasági, vezetéselméleti ismereteket sajátíthatsz el. Az élsport követelményeit, a teljesítménynövelés eszközeit és a választott sportág technikai és taktikai elemeit is megismerheted, sőt a tehetséggondozás folyamatába is bepillantást nyerhetsz. A 2020-as tanévben ezekre a sportágakra specializálódhatsz: atlétika, gyorskorcsolya, jégkorong, kajak-kenu, kézilabda, kosárlabda és vívás.
Az alapképzést követő mesterszak elvégzésével jártasságot szerezhetsz egy adott témában, ha pedig ennél is tovább mennél, akkor jelentkezhetsz doktori képzésre is!
Érdekelnek a TE képzései? Töltsd le az egyetem felvételi kalauzát!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001