# msc

Hamarosan jelentkezhetsz a pótfelvételi eljárás keretében a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem négy féléves rekreáció képzésére.

Három új szakkal bővül a TF képzéskínálata, és már mindháromra jelentkezhetsz a február 15-i határidőig. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) már a MSc rekreáció, MSc sport mentáltréner és MSc sportteljesítmény-elemző szakot is választhatjuk, ami kifejezetten remek hír azoknak, akik még nem döntötték el, hová adják be felvételi jelentkezésüket.

Sokáig emlékezetes nyarat zár a magyar úszósport. Júniusban Milák Kristóf révén két aranyérmet szerzett a küldöttség a budapesti vizes világbajnokságon, míg a napokban véget ért római Európa-bajnokságon öt arany-, hét ezüst- és három bronzéremmel az éremtáblázat második helyén végeztek a mieink. Az eredményekből világosan látszik, hogy továbbra is van jövője, méghozzá fényes jövője a magyar úszósportnak, az állandóságot pedig a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem jelenti.

2021 őszén 12 sportágban, azon belül futballban is MSc-képzést indít a Testnevelési Egyetem, a Sportjáték Tanszék Labdarúgó-csoportjának irányításával. A részletekről Prukner Lászlót, a TE mesteroktatóját, korábbi NB I-es vezetőedzőt faggattuk.

A február 15-i felvételi határidő nemcsak azokra vonatkozik, akik a középiskola végeztével szeretnének továbbtanulni. Ugyanekkor kell jelentkezni ugyanis azoknak is, akik egy alapszakos diplomával a kezükben, egy mesterképzésen szeretnék elményíteni a tudásukat. A Testnevelési Egyetem 4 mesterképzést kínál a felvételizőknek, lássuk, melyek ezek!

A Testnevelési Egyetem elsőéves, MSc kézilabda szakedző hallgatói, Dr. Ökrös Csaba vezetésével egy izgalmas szakmai nap keretén belül a Nemzeti Kézilabda Akadémián (NEKA) jártak. Csoportunkat az akadémia szakembere, dr. Woth Péter, az idén U18-as vb-ezüstérmes magyar csapat edzője fogadta és házigazdaként vezette körbe az Akadémián.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!