Megoldáskeresők
2020. április 22.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Mindannyian nehezen viseljük a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet, a megváltozott életkörülményeket, sokunknak hiányzik a tevékenységek megszokott menete, a nyüzsgés, a pörgés. Prukner László, a Testnevelési Egyetem mesteroktatója ugyancsak ebben a cipőben jár, ő ráadásul a Ferencvárosnál is dolgozik, szakmai és akadémiai igazgató a patinás budapesti egyesület labdarúgó-szakosztályánál.

„Alapvetően mindkét munkahelyemen mozgást tanítok, márpedig ez nehezen működik közvetlen kontakt, pálya, stadion vagy bármilyen sportfelület nélkül – mondta megkeresésünkre a korábban a Kaposvár, a Ferencváros, a Zalaegerszeg és a Budafok futballcsapatát irányító szakember. – A Testnevelési Egyetemen a nappali hallgatóim éppen oktatásmódszertanon vannak, egymásnak, illetve gyerekeknek kellene órát tartaniuk, de a járvány miatt ez most lehetetlen. Egy szó, mint száz, hiányzik nagyon a korábban megszokott életem, de ezzel bizonyára sokan vannak így.”

Megoldáskeresők  (Prukner László)

Prukner László, a Testnevelési Egyetem mesteroktatója (forrás: ulloiut129.hu)

A Fradi felnőtt futballcsapata a napokban elkezdhette az edzéseket – kis csoportokban, a törvényi előírásokat teljes mértékben betartva –, az utánpótlás azonban nem tréningezhet. Egyelőre.

„Azon dolgozunk, hogy a kisebbeknél ugyanúgy meg tudjuk szervezni a kiscsoportos edzéslátogatást, még ha annak szigorú feltételei is vannak. Örömteli, hogy sok szülő be tud segíteni nekünk gyermeke utaztatásával, az ugyanis tiltva van, hogy tömegközlekedéssel érkezzenek a foglalkozásra. Úgy tervezzük, hogy egy-egy korosztályból egyszerre fél csoportnak tarthassuk edzést.”

A járványügyi helyzet okozta kényszerszünetre tekintettel nyilvánvaló, hogy a sportolók kevesebbet tréningezhetnek, kérdés, ez a „fennakadás” milyen hatást gyakorol a fiatalabbak pályafutására, fejlődésére.

„Meggyőződésem, hogy a picurkák, a legkisebbek még élvezik is, hogy otthon végezhetnek el különböző feladatokat – folytatta Prukner László. – A nagyobbaknál más a helyzet, főleg az utolsó éves ifiknél, hiszen ők most tavasszal mutathatták volna meg tudásukat annyira, hogy hamarosan profi csapathoz kerüljenek. Sajnos azt kell mondanom, hogy néhány korosztálynál visszaesést eredményez a több hónapos kihagyás, de természetesen dolgozunk azon, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki ebből a borzasztó helyzetből. Őszintén hiszem, hogy tömeges megbetegedések nélkül átvészeljük ezt a nehéz időszakot.”

Úgy legyen!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!