A Magyar Labdarúgó Szövetség május 4-i döntése értelmében a 2019/2020-as bajnoki idény az alsóbb osztályokban befejeződött. A bajnokságoknak nem lesz hivatalos végeredménye, így nem lesznek bajnokok, érmesek, végeredmény alapján feljutók és kiesők sem. A TFSE csapatai szinte mind feljutó helyen álltak a bajnokság zárásakor, közülük is kiemelkedik a női futsalcsapat teljesítménye.
A TFSE futsal szakosztályának vezetője, valamint a nagypályás labdarúgócsapat védelmének oszlopa, Sztranyovszky Márk értékelte a mögöttük álló szezont.
“Mielőtt bármit mondanék az idényben elért sikerekről, szeretnék köszönetet nyilvánítani a Testnevelési Egyetemnek, a TFSE-nek, a szertarsport.hu-nak, a stábtagoknak és természetesen a játékosoknak a kiváló közös munkáért és odaadásért. Tavaly ősztől kezdve jó eredményeket értünk el minden bajnokságban. Futsalos lányaink a korábbi évekhez képest megerősödött kerettel egyből a dobogóért harcoltak az NB I-ben. Az ősz végére hullámvölgybe kerültek, de ez csupán átmenetinek bizonyult és tavaszra stabilan elfoglalták a tabella első pozícióját.”
Gruber Brigitta (TFSE), Szalkai Kitti (Tolna) harca a labdáért (forrás: tfsesport.hu )
Az NB II nyugati csoportjában a TFSE férfi futsalcsapata veretlenül lett első az alapszakaszban. Az ezt követő rájátszás azonban a járványügyi helyzet miatt nem tartott sokáig. Ebben a szakaszban mindössze két fordulót rendeztek meg, melyek során 100%-os maradt csapatunk a legnagyobb riválisok ellen.
A Regionális Ligában (NB III) és az utánpótlás bajnokságokban (U17, U18, U20) is erős eredmények születtek. Magabiztosan vezette a bajnokságot a TFSE a Regionális Ligában, valamint az U18-as és az U20-as fiúknál is. A fiatalokkal és újoncokkal felálló U17-es gárda idény közben kezdte bontogatni szárnyait, ígéretesen.
“Az MLSZ döntése értelmében az idei szezonban nem hirdetnek bajnokot a futsal ligákban és nincs osztályok közötti mozgás. Ez a határozat számunkra több okból is fájó. Elég csak rátekinteni a tabellákra. Legnagyobb problémánk azonban az, hogy a felnőtt férfi csapatunknál brillírozó utánpótlás válogatott játékosok jelen állás szerint nem tudnak az NB I-ben szerepelni a következő idénytől. Igyekszünk mindannyian jól kezelni a helyzetet, de sajnos ennek ellenére fájdalmasan érint bennünket – mondta el Sztranyovszky Márk.”
A TFSE nagypályás futballcsapata is sikeres, igaz csonka idényt tudhat maga mögött a budapesti II. osztályban, ahol a feljutásért harcolva a második helyen zárt. Ebben a ligában is elmaradt a bajnokavatás és nincs feljutó sem, így gyakorlatilag itt is semmis az előkelő eredmény.
Ami azonban még így is jó hír: fiúk tartják a legrégebb óta futó veretlenségi szériát az osztályban, miután 2019. szeptember 28-án kaptak ki utoljára. Ezt a sorozatot külön megszépíti, hogy a legutolsó tavaszi fordulóban – melyet már zárt kapuk mögött rendeztek – az addig veretlen RAFC csapatát múlta felül a TFSE egy parázs hangulatú mérkőzésen.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.