# futsal

A tavalyi ezüst után idén aranyérmet ünnepelhetett a női futsal NB I-ben szereplő TFSE.

A TFSE több csapata is pályára lép hétvégén a nemrég átadott, minden igényt kielégítő Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.

Elérkezett a várva várt pillanat, végre elkezdődnek a hazai mérkőzések a Csörsz utcai Dr. Koltai Jenő Sportközpontban! Szeptember 17-én vasárnap először nyitja meg kapuit új létesítményünk a szurkolók előtt.

Női futsalosaink a tavalyi kudarcosnak mondható szezon után idén a bajnoki ezüstéremig jutottak, emellett pedig három-négy játékos állandó tagja volt a nemzeti válogatottnak.

A TFSE-s Folk Zuzsanna, Gruber Brigitta és Varga Adél is részt vesz a magyar női futsalválogatott edzőtáborában január 28-án és 29-én Telkiben.

Elkezdődött a futsalidény! A TFSE együttese a hazai második vonalban, az NB II Nyugati csoportjában szerepel, és a bajnoki nyitányon az esélyesebbnek vélt Haladás VSE II otthonában lépett pályára.

A Lódzban zajló 6. Európai Egyetemi Játékok (EEJ) ötödik versenynapján négy sportágban, 3x3 kosárlabdában, teniszben, futsalban és röplabdában szurkolhattunk TF-es kiválóságainknak. Ezúttal kevesebb babér termett számunkra, de így sem szomorkodhatunk, hiszen mindenki nagyot küzdött, és kitett magáért.

Négy győzelem mellett 14 vereséget szenvedett az élvonalbeli bajnokságban (NB I) a TFSE futsalcsapata, és a liga utolsó előtti, kilencedik helyén végzett. Ez pedig azt jelentette, hogy osztályozóra kényszerült, s az NB II-ben szereplő Nyíregyházával csapott össze oda-vissza vágós párharcban.

Ebben az idényben a múlt hét vége, illetve e hét eleje volt az első időszak, amikor a TFSE élvonalbeli „zászlóshajói” egyaránt győztek. A röplabdás lányok a Budaörsöt, a kosarasok a Csatát, a férfi futsalosok pedig a Kistarcsát fektették két vállra!

Az idén a Magyar Labdarúgó-szövetség Budapesti Igazgatóságának kiemelt támogatásával immár 12. alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját. A több sportágat fölvonultató seregszemle futsaltornáján 16 csapat vett részt, köztük a Testnevelési Egyetemé is, két NB I-es játékossal kiegészülve.

A TFSE női csapata második lett az egyetemi futsalbajnokság (MEFOB) idei kiírásában, miután 7–2-re kikapott az ELTE Budapest együttesétől a múlt hét pénteken megrendezett döntőben. A 2019-ben első helyen végzett csapatunk gerince kicserélődött, így adott az új kihívás: újra bajnokcsapatot kell építeni!

Javában zajlik a munka a TFSE férfi, illetve női futsalcsapatánál, az urak az NB II-es, a hölgyek az NB I-es idényre készülnek. Mindkét gárda szakmai munkáját Csernai Gábor irányítja, aki nem mellesleg a Testnevelési Egyetemre „vonzotta” az utánpótlást, futsal kapcsán immár minden részleg a TE égisze alá tartozik.

Noha a Magyar Labdarúgó Szövetség május eleji döntése értelmében a bajnoki idény az alsóbb osztályokban befejeződött (nem hirdettek bajnokokat, nem voltak kiesők, illetve feljutók sem), nem mehetünk el szó nélkül a TFSE ragyogó eredményei mellett. Sztranyovszky Márk, a futsal-szakosztály vezetője elmondta: mind a lányok, mind pedig a fiúk kiválóan szerepelve meneteltek céljuk elérésre felé, csak sajnos a járványügyi helyzet közbeszólt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség május 4-i döntése értelmében a 2019/2020-as bajnoki idény az alsóbb osztályokban befejeződött.  A bajnokságoknak nem lesz hivatalos végeredménye, így nem lesznek bajnokok, érmesek, végeredmény alapján feljutók és kiesők sem. A TFSE csapatai szinte mind feljutó helyen álltak a bajnokság zárásakor, közülük is kiemelkedik a női futsalcsapat teljesítménye.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége kedden hivatalos közleményében jelezte, hogy a koronavírus terjedése miatt befejezettnek nyilvánítja a 2019–2020-as idény összes bajnokságát. A döntés az NB I-ben remekül szereplő TFSE női kosárlabdacsapatát is érinti, de nem csak a kosarasokat, az összes látrványsport bajnokságban érdekelt csapatunkat is érinti a járványügyi helyzet.  

Az idén immár harmadik alkalommal rendezték meg a University Sports Festival Budapestet, s mi sem természetesebb, mint hogy egyetemünk is elindult a nemzetközi viadalon.

Az idén immár harmadik alkalommal rendezték meg a University Sports Festival Budapestet, s mi sem természetesebb, mint hogy egyetemünk is elindult a nemzetközi viadalon.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!