Nem, vagy csak nagyon keveset tudunk azokról, akik rengeteget tesznek azért, hogy zökkenőmentes folyjon az oktatás a Testnevelési Egyetemen. Ők a háttérben teszik a dolgukat, és nap mint nap azért kelnek fel, hogy hozzátegyenek egy aprócska, ám annál fontosabb mozaikdarabot az egyetem működéséhez. Ilyen Bunda Györgyné Csuka Mária is, aki a Sportjáték Tanszéken dolgozik oktatásszervezőként.
1976-ban hallgatóként végzett a TF-en, és 2003-ban tért vissza a TE-re, immáron munkatársként. Mint mondja, egyáltalán nem bánta meg a döntését, és boldogsággal tölti el, hogy újra az alma mater tagja, hiszen mindig is ide vágyott vissza.
Huszonhét év után tért vissza az egyetemre. A véletlen műve vagy ennyire hiányzott az egyetemi fészek?
A sors hozta így. Tizenöt évig dolgoztam testnevelőtanárként egy általános iskolában, majd családot alapítottam, és szültem két gyermeket, akikkel sokáig otthon voltam. Kis idő elteltével meguntam az otthonlétet, és éppen ekkor adódott egy lehetőség, hogy visszatérhessek a TE-re. Kaptam az alkalmon, és be kell, hogy valljam, nem bántam meg a döntésemet. Nagy vonzerő volt a visszatérésben, hogy olyanokkal dolgozhattam együtt, akik korábban tanítottak. Elég, ha csak Gombocz, Pavlik és Tihanyi tanár úr nevét említem. Annak is örültem, hogy számos munkatársam régen évfolyamtársam volt.
A TF-en végzett, de ma már a TE-n dolgozik. Milyen volt az egyetem akkor, és milyen most?
Nagyon más volt. Régen a TF-es tanárok és hallgatók egy nagy családot alkottak. Kevesebben voltunk az évfolyamokon, és akkoriban jóval kevesebb szakot is indítottak, mint most. Mindenki ismert mindenkit, jóban voltunk egymással, valódi közösséget alkottunk. Ma már jóval nagyobb az egyetem, így kicsit elveszítette családias jellegét. Azon dolgozunk az Alumni Irodával, hogy visszahozzuk a régi meghitt hangulatot az intézménybe.
Amiről könnyű megismerni: Bunda Máriának mindenkihez van egy jó szava
Hogyan lehet visszavarázsolni a régi miliőt az új környezetbe?
Nem könnyű, főként úgy, hogy mindenki igencsak elfoglalt. Régen a TF-napok, vagy a tanár-diák mérkőzések nagyon jól egybetartották az egyetemi közösséget. Hetente volt diszkó, a hétvégéken pedig NB I-es és NB II-es mérkőzéseken szurkolhattunk – akkoriban még minden TF-hallgató sportoló volt, és ők játszottak a különböző egyetemi csapatokban. Én kosárlabdáztam, és nagy szerencsém, hogy pont akkor nyertem felvételt, amikor a női csapat megnyerte az NB I-et. Emlékszen, még BEK-mérkőzésekre (Bajnokcsapatok Európa Kupája – a szerk.) is utaztam velük. Felejthetetlen élmény volt teltházas meccseken pályára lépnünk az E teremben. Régen a nappali tagozaton sikeres élsportolók tanultak, olyan évfolyamtársaim voltak, mint Békési Ilona, Sivadó János vagy Hetényi Antal. Kovács László világválogatott kézilabdázó pedig a tanárom volt, később kedves kollégám lett.
Az egyetem régi hangulatán kívül a sport nem hiányzik Önnek?
Szerencsére nem szakadtam el teljesen a testmozgástól. Jó ideig az öregekkel – Gombocz, Pavlik és Tihanyi tanár úr társaságában – kosaraztam fent az E teremben. Az élsport sajnos rányomta bélyegét a testemre: két csípőműtéten estem át, így már nem mozoghatok olyan aktívan, mint korábban. Mégsem panaszkodom, mert egészséges vagyok, a sok feladat pedig lefoglal. Büszke vagyok arra, hogy a TE egyik legjobb tanszékén dolgozhatom.
Bunda Mária "második családja"
Mitől jó a Sportjáték Tanszéken dolgozni?
Attól, hogy egykori csapatsportolók remek közösséggé kovácsolták össze. Nálunk mindig jó a hangulat, olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Mindenki tiszteli a másikat, mindannyian valódi csapatjátékosként dolgozunk a hétköznapokban. Megünnepeljük a névnapokat, továbbá jó hangulatú évnyitókat, évzárókat, házavatókat tartunk, és még a gyermekszületésekről is megemlékezünk. Olyan jól érzem itt magam, hogy egyszerűen nincs kedvem nyugdíjba menni – no, nem mintha bárki is erre akarna kényszeríteni.
Mennyiben változott meg a tanszék élete a járvány alatt?
Nincs könnyű dolgunk, hiszen gyakorlatorientált tanszék lévén interneten keresztül nagyon nehéz megtanítanunk a kapura lövést, az alkarérintést, a dekázást vagy a tempódobást. Ettől függetlenül meg tudtuk oldani a gyakorlati oktatást, a diákok pedig így is elsajátítják az anyagot. Persze nem igazán jó itthonról dolgozni, mégis szerencsésnek mondhatom magam, mert kertes házban lakom. A kisunokám nyolchónapos, vele bátran találkozom. Természetesen a kesztyű és a szájmaszk továbbra is elmaradhatatlan kellék amikor kimozdulok.
Térjünk vissza kicsit a kosárlabdára. Örömteli, hogy hosszú idő után az egyetemnek újra van női NB I-es csapata.
Sajnos a csapatot nem ismerem annyira, ám a csapat vezetője, Sterbenz Tamás ellen sok öregfiúk-öreglányok mérkőzésen pályára léptem. Magyar Bianka vezetőedző a TE-re járt, őt onnan ismerem. Rendkívül tisztelem a lányok teljesítményét, főként annak tükrében, hogy tudom, milyen nehéz eredményesnek lenniük úgy, hogy – egyetemi csapat lévén – sűrűn változik az együttes kerete. Jót tesz a gárdának, hogy nő a vezetőedzője. Egy női edző sokkal jobban megérti a női lelket. A lányok tehetségesek, ügyesek és szorgalmasak, több pedig nem is kell a sikerhez.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.
