"Amit ismerünk, attól nem félünk" mottóval tart műhelykonferenciát a Testnevelési Egyetem a koronavírus élsportra, élsportolókra gyakorolt hatásairól. Az eseményen előzetes regisztráció alapján koronavírus szűrésre, emellett együttműködési megállapodás aláírására kerül sor a Testnevelési Egyetem és a Digitális Jólét Program között.
A Testnevelési Egyetem vezetésével egy tudományos munkacsoport felmérte, hogy milyen hatással volt az új típusú koronavírus-járvány az élsportolókra. A főbb tapasztalatok:
- Azok az élsportolók, akik február-márciusban nemzetközi versenyre, edzőtáborba utaztak, 11%-ban kapták el a koronavírust, amely igen magas arány. Mindez természetesen a későbbi szabályozás, a védekező intézkedések életbe lépése előtt történt. Az itthoni körben készülő sportolóknál ez az arány nagyjából 1%, azaz jóval kevesebb. Mindez arra utal, hogy a kiemelt, nemzetközi szinten profi életmódot élő sportolóink erősen veszélyeztetettek egy ilyen járvány esetén.
- A sportolók enyhe tünetekkel vészelték át a betegséget. Kórházba senki sem került, azonban néhány esetben tartósan fennmaradó hőemelkedés, fáradékonyság és nehézlégzés állt fenn, amely jelentősen rontja a sportteljesítményt, ezért az enyhe tünetekkel való átvészelést is kerülni kell, ha lehet.
- A sportolók között kiemelkedően alacsony azok száma, akikben tartós immunitás alakult ki (azaz 29-ből 1-ben). Ennek oka, hogy az immunrendszerük más elemei már semlegesítik a vírust, emiatt az élsportolók el sem jutnak abba a fázisba amikor antitestek termelődnek. Nem igaz viszont az, hogy az lesz védett, akinek a szervezetében erősek voltak a betegség tünetei, tehát egyszerűen nem látható előre, hogy ki lesz védett és ki nem.
- A védettség az idő múlásával folyamatosan csökken. A mérések még továbbra is zajlanak, azonban az már látszik, hogy ez a vírus nem olyan, mint a rubeola, amelyből kigyógyulva az ember örökké védett marad. Ebből következik, hogy nyájimmunitás sincsen. A fentiek alapján és értelmében a felelős sportvezetőknek úgy kell újraindítaniuk a sportéletet, a felkészülést, hogy egyben minimálisra csökkentsék a sportolók kitettségét az újrafertőzésnek.
Annak érdekében, hogy a járvány elleni hatékony védekezés gyakorlati és kutatással alátámasztott tapasztalatait megosszuk, a Testnevelési Egyetem műhelykonferenciát szervez sportági vezetők és gyakorlati szakemberek részére.
Időpont: 2020. június 17. 10 óra (az esemény kétórás, a járványhelyzetre tekintettel távolságtartással szervezzük!)
Helyszín: Testnevelési Egyetem, Athén terem (1123 Budapest, Alkotás u. 44., parkolás az udvaron lehetséges)
A tervezett program:
- Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektorának köszöntője
- Együttműködési megállapodás aláírása a Testnevelési Egyetem és a Digitális Jólét Program között kiválósági központ létrehozásáról. (Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos és Dr. Gál András Levente, DJP, szakmai vezető)
- Prof. Dr. Lacza Zsombor, tudományos rektorhelyettes (Testnevelési Egyetem): Az első járvány-hullám tapasztalatai: mennyire érinti a sportolókat? Elérhető terápiás lehetőségek
- Prof. Dr. Radák Zsolt, a Doktori Iskola vezetője (Testnevelési Egyetem): A vírusfertőzés hatása a sportteljesítményre
- Dr. Juhász Attila, klinikai mikrobiológus: A védekezés a legjobb támadás
- Dr. Szelid Zsolt, sport-kardiológus (Testnevelési Egyetem, Sport- és Egészségtudományi Intézet): Tesztelési tapasztalatok a labdarúgásban
Kerekasztalbeszélgetés a résztvevőkkel:
- Mi az értelme és pontosan mit jelent, ha valaki pozitív PCR-rel, szerológiával?
- Jobb, ha ELISA-val mérünk, mint gyorsteszttel?
- Ha egy teszt nem megbízható, az inkább pozitív vagy negatív eredményt ad?
- Milyen gyakran kell mérni?
- Lesz koronavírus útlevél?
- További kérdéseket a helyszínen is várunk.
Emellett a TE-n gyakorlati bemutató és előzetes regisztráció alapján koronavírus tesztelésre is sor kerül: Védett vagyok én? (TE Sport- és Egészségtudományi Intézet, sportorvosi rendelő)
A konferencián való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött! Részvételi szándékát a
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.