Pontokban gazdag mérkőzésen vasárnap 91–82-re kikapott a Győr otthonában az TFSE-MTK a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság első fordulójában. Magyar Bianka vezetőedző együttese az első negyed után négy ponttal vezetett, a fordulatot a harmadik játékrész tartogatta, azt ugyanis 22–11-re nyerték meg a győriek. De volt itt más is...
„Az első negyedben sajnos megsérült két kulcsjátékosunk, Nevena Markovics és Katona Szidónia, reméljük, egyikük sérülése sem súlyos. De egyet aludva a mérkőzésre, úgy vélem: kevés közös edzés után, az imént említett veszteséggel sújtva kifejezetten biztató, hogy meg tudtuk szorongatni a jó erőkből álló Győrt – mondta megkeresésünkre hétfőn Magyar Bianka. – A csapatjátékunk lehetett volna jobb is, a tizenhárom gólpassz ugyanis kevés, ezt a számot legalább húszig kell feltornáznunk meccsenként. Lépésről lépésre haladva kell fejlődnünk csapatszinten. A mentális erő ott lakozik csapatunkban, s külön öröm, hogy két fiatal magyar tehetség, Dúl Panka és Bernáth Réka remek teljesítményt nyújtott.”
A TFSE-MTK legeredményesebb játékosa a három triplát is hajító Bernáth Réka volt 24 ponttal, a két Jenkins, Chanise és Alisia 23, illetve 22 pontot szerzett. Az előző – csonka – bajnoki idényben újoncként a hatodik helyen végző együttes szerdán a Csata csapatát fogadja a Városmajorban a bajnokság második fordulójában.
Nem jó vereséggel kezdeni, de tény, a Győr ebben az idényre erősebb lett (Fotó: TFSE-MTK)
„Reméljük, hogy sokan kijönnek a hangulatos kis csarnokba szurkolni nekünk az este hét órakor kezdődő mérkőzésre” – tette hozzá Magyar Bianka.
Szerdán tehát irány a Városmajor, és hajrá, TFSE-MTK!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.