Hole Martin, egyetemünk korábbi diákja tartott online előadást a szakmai gyakorlat hasznosságáról. Tanulmányai során, de főleg szakmai gyakorlata révén olyan kapcsolati tőkére, illetve gyakorlati tudásra tett szert, ami jelentősen segítette karrierjét. Martin több világversenyen, köztük a 2018-as birkózó világbajnokságon volt önkéntes koordinátor, a tapasztalatokon és az élményeken túl első állásajánlatát is ott kapta.
(A kép illusztráció)
Azóta már saját sportvállalkozásával foglalkozik, amelyet szaktársaival startupként alapított. A Future Gaming ötlete már a lediplomázását követően született meg, hosszas tervezés, piackutatás után 2020 februárjában Palik Viktorral indította el aktívan a szolgáltatást. A szervezet jelenleg három nagyobb csapattal dolgozik, összesen 25 fiatal e-sportolóval, segíti őket a jogi képviselettől a social media megjelenéséig. Ezen kívül saját rendezvényeket is tartanak. Illetve az e-sporttól elvonatkoztatható sportágak eseményein is részt vesznek, színesítik a rendezvényüket és népszerűsítik az e-sportot, illetve a gaminget.
2019-ben a világon összesen csaknem 427 millió ember figyelte otthonából az e-sport mérkőzéseket. Magyarországon is megdöbbentő gyorsasággal nő az e-sport iránti kereslet. Az első nagyobb rendezvény 2018-ban volt a V4 Future Esport.
Nevezhetjük-e egyáltalán sportnak az e-sport rohamosan fejlődő területét? Mikortól számít valaki e-sportolónak, illetve milyen feladataik és kihívásaik vannak a szülőknek a gyerekek gaming szokásainak kialakításában?
„Az egyetemes szakmai gyakorlat rendszere olyan készségek kialakításában segít, ami a hallgatók jövője számára meghatározó lesz. Célunk, hogy a sport különböző szervezeteinek mindennapi feladatait érintve, az önkéntességtől kezdve a tudományos tudástartalmakig, minden területen otthonosan tudjanak mozogni a diákok. Egyetemi éveikben olyan ismereteket és tapasztalatokat szerezzenek, amelyek segíthetik őket az egyetem utáni elhelyezkedésben is” – emelte ki Perényi Szilvia, a sportszervező és sportmenedzser szakos hallgatók szakmai gyakorlatának vezető tanára.
Koncz Noémi, másodéves sportszervező hallgató
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.