Terjedelmes interjút adott Jocha Károlynak Dr. Kristóf László, a körmendi kosárlabdázás megalapítója, aki január 10-én töltötte be 82. életévét. A magyaredzo.hu internetes oldalon megjelent írásban Laci bácsit számos témában faggatta a szerző, és szóba kerültek a tanulmányai, így természetesen a Testnevelési Egyetem is. Pontosabban akkoriban Testnevelési Főiskola, leérettségizése után Kristóf László 1957-ben került az intézménybe.
„A gimnáziumban testnevelőink, Lénárt János és felesége elsődlegesen a szertornát preferálták, így én is rákényszerültem a TF felvételi szintjének megtanulására. A labdajátékok is erősségeim voltak, de emellett az akkoriban még egy igen ritka sportággal, a rúdugrással is foglalkoztam. Ez is előnyömre vált. Labdarúgásban két kitűnő szakembertől, Zalka Andrástól és Csanádi Árpádtól rengeteget tanulhattam, de ugyanezt elmondhatom a kézi- és a kosárlabda vonatkozásában is. A fiatal és rendkívül ambiciózus Páder Jánost is nagyon megkedveltem szakmai igényessége miatt.”
Ami a kosárlabdát illet, irányításával a Körmend 1975-ben felkerült az élvonalba, és első idényében – minden előzetes várakozást fölülmúlva – a 16 csapatos liga nyolcadik helyén végzett. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy „a fiúk maguk tervezték és festették mezeiket a főiskola műhelyeiben, a Körmend azóta is piros-feketében játszik.”
Fotó: Jámbori Tamás (magyaredzo.hu)
A karrierje során Ausztriában is edzősködő szaktekintélyt jeles edzői pályafutása összegzése mellett arról is kérdezte a szerző, hogy szakmailag mire emlékszik vissza a legszívesebben.
„Például arra a sok antropometriás mérésre, amelyeket elvégezhettem dr. Eiben Ottó támogatásával, s azok elemzéséből azután később a doktori értekezésemet is megírtam. Sokat jelentett számomra az edzéselmélet kiváló oktatójának, dr. Nádori Lászlónak a könyve, a Fizikai képességek fejlesztése című.”
Körmend díszpolgára – aki jószerével olyan hatást gyakorolt a város kosárlabdázására, mint annak idején Sir Alex Ferguson a Manchester United futballcsapatára – egy év híján hat évtizede él házasságban feleségével, egy-egy fia és lánya van, akik összesen öt unokával ajándékozták meg.
„Ha mindent összevetek, elmondhatom, hogy boldog és eredményes életút van mögöttem.”
A teljes interjú itt olvasható.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001