Díjazták Szabó János munkáját
2020. szeptember 2.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Jelentős elismerésben részesült Szabó János, a Testnevelési Egyetemen idén karate szakedzőként diplomát szerző hallgatónk.

Díjazták Szabó János munkáját

A Nemzeti Tehetség Program augusztus 24-én megrendezett gáláján Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért-díjat kapott a Kiváló tehetségsegítő kategóriában. A díjat Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át. A 2013-ban alapított Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért-díjjal eddig összesen több mint 850 pedagógust tüntettek ki, forrását 2020-ban is a Nemzeti Tehetség Program (NTP) biztosította.

A díjak odaítélésének fő célja, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a hazai és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi szakembereket, akik munkájukkal nagy mértékben hozzájárulnak a nemzet tehetségeinek kibontakoztatásához.

 A díj elnevezése a "Bonis bona discere", vagyis „Jótól jót tanulni” latin közmondásból származik. 

Díjazták Szabó János munkáját

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!