Kajak-kenu: ragyogó TF-es eredmények a szegedi válogatóversenyen
2023. május 10.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A hétvégén Szegeden rendezték meg az első felnőtt, illetve U23-as kajak-kenu válogatóversenyt, amelyen a TFSE szakosztálya is képviseltette magát, sőt egyúttal a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem is.

Nyerges Áron és Havasi Gergő ugyanis egyaránt a TF-en tanul, s mindketten az idén igazoltak a TFSE-hez, előbbi három (K1 500 és 1000 méter, K2 500 méter), utóbbi egy versenyszámban (K1 200 méter) indult a szegedi válogatón.

Nos, a kajakosok parádés teljesítményt nyújtottak. A 21 esztendős Nyerges Áron 1000 méteren bejutott a döntőbe, amelyben aztán taktikus versenyzéssel a negyedik helyen ért célba. A 28 éves Havasi Gergő 200 méteren „lapátolta be” magát a döntőbe, amelyben óriási csata dúlt a helyezésekért, a TFSE kajakosa végül a hatodik lett. Itt jegyezzük meg, hogy döntő kilenc résztvevője 2,1 másodpercen belül érkezett célba, Havasi Gergőt 1,2 másodperc választotta el az első helyen beérő Birkás Balázstól, 0,446 mp pedig a harmadikként célba csapó Keresztes Kristóftól.

„Az elmúlt évekhez képest kifejezetten jó felkészülés után érkeztem meg Szegedre az első válogatóra. 1000 és 500 méterre egyaránt tudtam gyakorolni, nagyon vártam a versenyhelyzetet, és sikerült negyedik helyet elérnem a kemény 1000-es mezőnyben. Örülök, hogy a TFSE-t erősíthetem, remélem, minél több jó eredményt szállíthatok az egyesületnek” – idézte Nyerges Áront a TFSE honlapja.

„A hétvégén megrendezett első válogatón sok tapasztalatot szereztem. kirajzolódott, min kell még javítanom, illetve mi az, amit jól csináltam a felkészülésem során. Ilyen szempontból értékes versenyhétvégén vagyok túl. Hatodik helyen zártam 200 méteren, de kicsit csalódott vagyok, mert ennél jobb eredményre számítottam. Örülök, hogy a TFSE színeiben versenyezhetek a 2023-as idénytől, ez előrelépés pályafutásomban” – fogalmazott a TFSE oldalán Havasi Gergő.

Fotó: MKKSZ

Címkék: TFSE,kajak-kenu
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!