TFSE-MTK: döntő csata a Csata ellen
2021. április 8.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A negyeddöntős búcsút követően az 5–8. helyért játszik a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban a TFSE-MTK, amely jelenleg a Ludovika-FCSM Csata csapatával verseng a továbbjutásért. A párharc első mérkőzését a TFSE-MTK idegenben 73–66-ra megnyerte, szerda este azonban hazai pályán 82–73-ra alulmaradt riválisával szemben. Mivel a továbbjutáshoz az egyik fél két győzelme szükséges, döntő csatára kerül sor, amelyet szombaton 17 órától rendeznek a Ludovika Arénában.

TFSE-MTK: döntő csata a Csata ellen

fotó: TFSE-MTK Facebook

„Meghatározó játékosunk, Chanise Jenkins sérülés miatt egyik meccsen sem játszott a Csata ellen, már meg is műtötték a kezét – mondta csütörtöki megkeresésünkkor Dr. Sterbenz Tamás, a TFSE-MTK szakmai vezetője, a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettese. – Nélküle óriási bravúr volt a párharc első felvonásának megnyerése, a második találkozón azonban sajnos gyengébb teljesítményt nyújtottunk, ellenfelünk pedig jelentősen feljavult, ráadásul az összecsapás első negyedének végén sérülés miatt elveszítettük Dúl Pankát.”

Szombaton tehát döntő ütközet következik, a párharc továbbjutója a Vasassal csaphat össze az 5. hely megszerzéséért. Az előző idényben a koronavírus betörése miatt nem lehetett megrendezni a rájátszást, a bajnokság berekesztésekor a 6. helyen állt, és ott is végzett újoncként a TFSE-MTK. Vagyis megvan a lehetőség e teljesítmény túlszárnyalására, jóllehet akkor sem történik tragédia, ha netán nem sikerül.

„Már csak azért sem, mert elértük célunkat, bejutottunk a rájátszásba, és gyökeret vertünk a legjobbak között – mondta ennek kapcsán Sterbenz Tamás. – Ettől függetlenül mindent megteszünk szombaton a továbbjutás érdekében, hiszen sportemberekként a lehető legjobb eredmény elérésére törekszünk. Az európai kupaporondon szereplő Cegléd be sem jutott a bajnokság első nyolc csapatát felvonultató rájátszásba, ez is híven tükrözi a magyar élvonal magas színvonalát, s mi ebben a rendkívül erős mezőnyben vetettük meg lábunkat. Néhány kulcsjátékosunk kényszerű nélkülözése miatt nem mi vagyunk a szombati összecsapás esélyesei, de hangsúlyozom, a továbbjutás reményében lépünk majd pályára.”

Ami a távolabbi terveket illeti, az idény végeztével beindulnak a tárgyalások a csapat megerősítéséről, az értékek megtartásáról, és a szakmai vezető elárulta, idővel megcélozzák a nemzetközi kupaporondra jutást.

„Szeretnénk szintet lépni, amikorra elkészül a kampuszunk – hangsúlyozta. – Jelen állás szerint a 2022–2023-mas idényre tervezzük a következő nagy lépés megtételét, vagyis azt, hogy a TFSE-MTK reális eséllyel pályázzon az európai kupaporondra jutásra. Amennyiben ez már az idén sikerül, minden tőlünk telhetőt megteszünk a nemzetközi indulás érdekében.”

Mi mást is tehetnénk hozzá: így legyen!

Hajrá, TFSE!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!