Második hely a cselgáncs MEFOB-on
2018. november 17.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) mögött két ponttal lemaradva második helyen végzett a Testnevelési Egyetem a cselgáncs MEFOB-on.

Az idei viadalt is az UTE judo termében rendezték meg november 10-én, 15 egyetem és főiskola összesen 209 versenyzője sorakozott fel a tatamin. A TE-t 77 hallgató képviselte, közülük heten aranyérmet szereztek: Csanády Boglárka amatőr 70 kg-ban, Csillik Árpád Gábor amatőr 60 kg-ban, Csoknyai László profi 90 kg-ban, Huszár Dániel amatőr 100 kg-ban, Kántor Katalin amatőr 78 kg-ban, Kochan József profi 100 kg-ban és Szabó Tibor profi 66 kg-ban.

Második hely a cselgáncs MEFOB-on

 

Rajtuk kívül tovább hat ezüst-, illetve tíz bronzérmet szereztek a mieink. Összesítésben az NKE csapata győzött 142 ponttal, a TE lett a második 140 ponttal, a PTE pedig a harmadik 91 ponttal.

Ez olyan kis különbség, hogy ha bármelyik hallgatónk egyetlen további győzelme esetén a TE nyerte volna meg a csapatversenyt. Az eredményhirdetés után Németh Endre tanár úr szomorúságát látva az egyik hallgatónk meg is jegyezte: „Tanár úr, harmincévenként kétszer belefér, hogy ne mi nyerjünk.”

Második hely a cselgáncs MEFOB-on

Címkék: MEFOB,TFSE,judo
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!