Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével 2017. március 23-án Győrben a Széchenyi István Egyetemen megkezdődnek a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (XXXIII. OTDK) rendezvényei. Az év legnagyobb felsőoktatási tehetséggondozási seregszemléje közel 4900 fiatal tudósjelölt számára kínál bemutatkozási lehetőséget 16 tudományterületi szekcióban.
Az országos rendezvényt Győrben a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai és a Testnevelés- és Sporttudományi Szekcióval nyitották meg, melyet a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara szervezett.
A Testnevelés- és Sporttudományi Szekcióra az egész országból 8 tagozat, közel száz előadója állt zsűri elé, hogy prezentálhassa sport vagy testnevelés területén végzett innovatív kutatását. A Testnevelési Egyetem erre az alkalomra 24 előadást nevezett, melyek az ősszel megrendezett házi TDK pályamunkái közül kerültek ki.
A TE hallgatói különítménye március 23-án, reggel 9 órakor indult útnak, miután a Főépület bejáratánál Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos rektor úr búcsúztatta őket és kívánt sok sikert az előadásokhoz.

A versenyzők, Uhlár Ádám megbízott TDK titkár vezetésével, napsütéses tavaszi időben, kissé izgatottan vették az irányt Győr felé. A megyeszékhelyre érkezve, a helyszíni regisztráció után, feladatuk a kollégiumi szobák elfoglalása volt. A megnyitóig hátralevő néhány órát szabadon eltölthették a csapat tagjai, így páran szervezett keretek között megtekintették a nyáron megrendezésre kerülő Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF 2017) helyszíneit. A megnyitó ünnepség igazán különlegesnek bizonyult, hiszen a színvonalas zenei előadások mellett légző gyakorlatokkal, szellemes beszédekkel, és karaoke-val sikerült színesíteni a tudományos konferencia előestéjét.

Az igazán nagy izgalmakat a pénteki nap hozta, amikor délelőtt és délután egyaránt az előadóké volt a főszerep. A prezentációkat hallgatva kirajzolódott egy nagyon erős mezőny, mely a verseny színvonalát jellemezte. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen gyakran eltérő, de a sportéletet meghatározó és jelentős innovációkat, kutatásokat kellett összehasonlítania. A nap folyamán megismerkedhettünk a sportolói kettős karrier kérdésével, innovatív informatikai eszközök sportban és egészségfejlesztésben való használhatóságával, a mindennapi testnevelés jelenségeivel, a sport eddig nem vizsgált élettani sajátosságaival és nem utolsó sorban az okos mászófallal is.
Az izgalmak után a szervezők gondoskodtak a zsűritagok, előadók és témavezetőik szórakozásáról is, így este mindenki részt vett a Brigde Klubban megrendezett zenés, táncos esten. Az éjszaka páros ügyességi feladatokkal indult, melyen hallgatóink kiválóan szerepeltek, majd tánctudásukat nem szégyellve engedték ki a fáradt gőzt. (Mondani sem kell, hogyha az éjszakai táncteljesítményt is díjazzák az OTDK-n, akkor a TF-es csapat még több díjjal jött volna haza.)

A szombat délelőtt fő eseménye a díjátadó ünnepség volt, melyen a következő TF-es eredmények születtek:
- Jókai Mátyás – A sportolói kettős karrier fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata Magyarországon (Dr. Farkas Judit) 1. hely
- Bartha Kincső, Csala Dániel – Az izom elektromos aktivitása izometriás, koncentrikus, excentrikus kontrakció során (Prof. Dr. Tihanyi József) 1. hely
- Groszmann Ádám – A karlendítés és a vízszintes lendület hozzájárulása a függőleges emelkedés növekedéséhez (Prof. Dr. Tihanyi József) 1. hely, előadói különdíj
- Almási Gábor, Martony Gergely – Az utánpótlás korú úszók és több tusázók testalkati összehasonlítása (Dr. Farkas Anna) 2. hely
- Bognár Márton, Kovács Bence Márk – Egy elit nemzetközi utánpótlás labdarúgó torna teljesítmény elemzése GPS rendszerrel (Bali Péter, Csáki István, Dr. Pánics Gergely) 2. hely
- Fóris Norbert – A sport hatása a fiatal felnőtt látássérültek életminőségére (Dr. Gál Andrea) 3. hely
- Falatovics Ádám – A helyből gerelyhajítás és a lelkecskés ostorozó mozdulat összehasonlító elemzése (Dr. Béres Sándor) 3. hely

Külön köszönet illeti Prof. Dr. Koller Ákost, az MTA doktorát, a Testnevelési Egyetem Tudományos Tanácsának elnökét, akinek áldozatos és alapos felkészítő és szervező munkája nélkül nem sikerülhetett volna ilyen jól a rendezvény. A professzor Úr továbbá ünnepélyes keretek között átvette a Stafétát a győri szervezőktől, így az a megtiszteltetés érte a Testnevelési Egyetemet, hogy mi szervezhetjük a 2019-es, XXXIV. OTDK Testnevelés és Sporttudományi szekcióját.
Minden díjazottnak szeretnénk a Hallgatói Önkormányzat nevében is gratulálni, és bíztatni az üres kézzel, de jelentős tudással és tapasztalattal hazatért hallgatókat a tudományos kutatásaik folytatására, hiszen jó úton haladnak, méltó képviselői voltak a Testnevelési Egyetemnek.
Továbbá, gratulálunk és köszönjük minden témavezetőnek, akik időt, fáradtságot nem sajnálva foglalkoztak hallgatóik mentorálásával, felkészítésével. Mindannyian rengeteget tanulhattunk a három nap során, kiváló szakemberek osztották meg velünk véleményüket, és ami a legfontosabb, egy nagyszerű TF-es csapat tagjaként utazhattunk erre a neves eseményre egyetemünket képviselve.
Továbbra is hajrá TF!
A megnyitó ünnepség videója:
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
- 2026 szeptember (5 cikk)
- 2026 augusztus (30 cikk)
- 2026 július (28 cikk)
- 2026 június (57 cikk)
- 2026 május (67 cikk)
- 2026 április (65 cikk)
- 2026 március (77 cikk)
- 2026 február (45 cikk)
- 2026 január (37 cikk)
-
2025
- 2025 december (51 cikk)
- 2025 november (60 cikk)
- 2025 október (75 cikk)
- 2025 szeptember (60 cikk)
- 2025 augusztus (44 cikk)
- 2025 július (50 cikk)
- 2025 június (54 cikk)
- 2025 május (63 cikk)
- 2025 április (62 cikk)
- 2025 március (72 cikk)
- 2025 február (49 cikk)
- 2025 január (43 cikk)
-
2024
- 2024 december (41 cikk)
- 2024 november (71 cikk)
- 2024 október (80 cikk)
- 2024 szeptember (65 cikk)
- 2024 augusztus (51 cikk)
- 2024 július (52 cikk)
- 2024 június (68 cikk)
- 2024 május (65 cikk)
- 2024 április (61 cikk)
- 2024 március (66 cikk)
- 2024 február (51 cikk)
- 2024 január (34 cikk)
-
2023
- 2023 december (46 cikk)
- 2023 november (60 cikk)
- 2023 október (62 cikk)
- 2023 szeptember (68 cikk)
- 2023 augusztus (55 cikk)
- 2023 július (61 cikk)
- 2023 június (50 cikk)
- 2023 május (74 cikk)
- 2023 április (64 cikk)
- 2023 március (60 cikk)
- 2023 február (59 cikk)
- 2023 január (48 cikk)
-
2022
- 2022 december (36 cikk)
- 2022 november (56 cikk)
- 2022 október (46 cikk)
- 2022 szeptember (48 cikk)
- 2022 augusztus (36 cikk)
- 2022 július (48 cikk)
- 2022 június (45 cikk)
- 2022 május (54 cikk)
- 2022 április (41 cikk)
- 2022 március (40 cikk)
- 2022 február (37 cikk)
- 2022 január (42 cikk)
-
2021
- 2021 december (20 cikk)
- 2021 november (40 cikk)
- 2021 október (37 cikk)
- 2021 szeptember (39 cikk)
- 2021 augusztus (40 cikk)
- 2021 július (22 cikk)
- 2021 június (29 cikk)
- 2021 május (26 cikk)
- 2021 április (32 cikk)
- 2021 március (33 cikk)
- 2021 február (37 cikk)
- 2021 január (23 cikk)
-
2020
- 2020 december (28 cikk)
- 2020 november (37 cikk)
- 2020 október (38 cikk)
- 2020 szeptember (33 cikk)
- 2020 augusztus (45 cikk)
- 2020 július (27 cikk)
- 2020 június (34 cikk)
- 2020 május (27 cikk)
- 2020 április (33 cikk)
- 2020 március (37 cikk)
- 2020 február (33 cikk)
- 2020 január (31 cikk)
-
2019
- 2019 december (18 cikk)
- 2019 november (42 cikk)
- 2019 október (42 cikk)
- 2019 szeptember (47 cikk)
- 2019 augusztus (23 cikk)
- 2019 július (26 cikk)
- 2019 június (26 cikk)
- 2019 május (44 cikk)
- 2019 április (38 cikk)
- 2019 március (35 cikk)
- 2019 február (28 cikk)
- 2019 január (41 cikk)
-
2018
- 2018 december (24 cikk)
- 2018 november (41 cikk)
- 2018 október (34 cikk)
- 2018 szeptember (33 cikk)
- 2018 augusztus (34 cikk)
- 2018 július (24 cikk)
- 2018 június (33 cikk)
- 2018 május (33 cikk)
- 2018 április (31 cikk)
- 2018 március (37 cikk)
- 2018 február (33 cikk)
- 2018 január (25 cikk)
-
2017
- 2017 december (29 cikk)
- 2017 november (48 cikk)
- 2017 október (41 cikk)
- 2017 szeptember (41 cikk)
- 2017 augusztus (43 cikk)
- 2017 július (19 cikk)
- 2017 június (41 cikk)
- 2017 május (44 cikk)
- 2017 április (40 cikk)
- 2017 március (46 cikk)
- 2017 február (34 cikk)
- 2017 január (40 cikk)
-
2016
- 2016 december (16 cikk)
- 2016 november (33 cikk)
- 2016 október (39 cikk)
- 2016 szeptember (14 cikk)
- 2016 augusztus (11 cikk)
- 2016 július (15 cikk)
- 2016 június (26 cikk)
- 2016 május (24 cikk)
- 2016 április (25 cikk)
- 2016 március (15 cikk)
- 2016 február (15 cikk)
- 2016 január (17 cikk)
-
2015
- 2015 december (15 cikk)
- 2015 november (19 cikk)
- 2015 október (25 cikk)
- 2015 szeptember (13 cikk)
- 2015 augusztus (8 cikk)
- 2015 július (5 cikk)
- 2015 június (22 cikk)
- 2015 május (25 cikk)
- 2015 április (19 cikk)
- 2015 március (26 cikk)
- 2015 február (16 cikk)
- 2015 január (19 cikk)
-
2014
- 2014 december (25 cikk)
- 2014 november (33 cikk)
- 2014 október (30 cikk)
- 2014 szeptember (32 cikk)
- 2014 augusztus (5 cikk)
- 2014 július (5 cikk)
- 2014 június (12 cikk)
- 2014 május (22 cikk)
- 2014 április (14 cikk)
- 2014 március (19 cikk)
- 2014 február (14 cikk)
- 2014 január (15 cikk)
-
2013
- 2013 december (20 cikk)
- 2013 november (17 cikk)
- 2013 október (34 cikk)
- 2013 szeptember (20 cikk)
- 2013 augusztus (10 cikk)
- 2013 július (5 cikk)
- 2013 június (18 cikk)
- 2013 május (19 cikk)
- 2013 április (15 cikk)
- 2013 március (17 cikk)
- 2013 február (6 cikk)
- 2013 január (6 cikk)
-
2012
- 2012 december (7 cikk)
- 2012 november (13 cikk)
- 2012 október (18 cikk)
- 2012 szeptember (10 cikk)
- 2012 augusztus (5 cikk)
- 2012 július (4 cikk)
- 2012 június (19 cikk)
- 2012 május (20 cikk)
- 2012 április (12 cikk)
- 2012 március (14 cikk)
- 2012 február (14 cikk)
- 2012 január (15 cikk)
-
2011
- 2011 december (17 cikk)
- 2011 november (25 cikk)
- 2011 október (22 cikk)
- 2011 szeptember (17 cikk)
- 2011 augusztus (9 cikk)
- 2011 július (9 cikk)
- 2011 június (16 cikk)
- 2011 május (16 cikk)
- 2011 április (17 cikk)
- 2011 március (17 cikk)
- 2011 február (14 cikk)
- 2011 január (6 cikk)
-
2010
- 2010 december (9 cikk)
- 2010 november (24 cikk)
- 2010 október (19 cikk)
- 2010 szeptember (15 cikk)
- 2010 augusztus (9 cikk)
- 2010 július (13 cikk)
- 2010 június (5 cikk)
- 2010 május (10 cikk)
- 2010 április (20 cikk)
- 2010 március (21 cikk)
- 2010 február (19 cikk)
- 2010 január (10 cikk)
-
2009
- 2009 december (14 cikk)
- 2009 november (26 cikk)
- 2009 október (17 cikk)
- 2009 szeptember (29 cikk)
- 2009 augusztus (2 cikk)
- 2009 július (1 cikk)
- 2009 június (1 cikk)
- 2009 május (5 cikk)
- 2009 április (2 cikk)
- 2009 március (1 cikk)
- 2009 január (1 cikk)
-
2008
- 2008 december (2 cikk)
- 2008 november (2 cikk)
- 2008 október (3 cikk)
- 2008 március (2 cikk)
- 2008 február (1 cikk)
- 2008 január (1 cikk)
-
2007
- 2007 december (1 cikk)
- 2007 november (1 cikk)
- 2007 október (3 cikk)
- 2007 augusztus (1 cikk)
- 2007 június (1 cikk)
- 2007 május (1 cikk)
- 2007 március (2 cikk)
- 2007 február (1 cikk)
-
2006
- 2006 december (1 cikk)
- 2006 október (3 cikk)
- 2006 április (1 cikk)
- 2006 március (1 cikk)
-
2005
- 2005 október (2 cikk)
- 2005 június (1 cikk)
- 2005 május (2 cikk)
- 2005 április (1 cikk)
- 2005 március (2 cikk)
-
2004
- 2004 október (3 cikk)
- 2004 április (2 cikk)
- 2004 március (1 cikk)
- 2004 február (1 cikk)
-
2003
- 2003 október (3 cikk)
- 2003 június (1 cikk)
- 2003 április (1 cikk)
- 2003 március (1 cikk)
- 2003 január (1 cikk)
-
2002
- 2002 december (1 cikk)
- 2002 február (1 cikk)
-
2001
- 2001 december (2 cikk)
- 2001 november (1 cikk)
- 2001 október (5 cikk)
- 2001 június (1 cikk)