TDK hírek

Jövőbemutató és sikeres TDK-konferencia a TF-en

Testnevelés és sport egy emberibb életért címmel rendezett TDK-konferenciát a Testnevelési Egyetem. Az esemény nagy érdeklődés mellett és remek hangulatban zajlott. A Hepp Ferenc és a mellette lévő termek 50 előadással várták a fiatalokat. A TDK-konferencián 60 előadó, továbbá mintegy 60 témavezető vett részt.

Jövőbemutató és sikeres TDK konferencia a TF-en

A délelőtti programot követően a Testnevelési Egyetem rektora, Dr. Mocsai Lajos úgy fogalmazott, hogy „Öröm volt a reggeli órákban a TDK-konferencián ott lenni, mert megpezsdült az élet. A sporttudományos munka, valamint a Testnevelési Egyetem szempontjából is előremutató, ami az összejövetelen történik...”

Valóban felpezsdült a TE központi épületében az élet, mert több száz hallgató és előadó érkezett a konferenciára: diákok, előadók, témavezetők.

A nap jelentőségét és a jó hangulatot több hír is fokozta. A résztvevők már tudták, a 2019-es Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi szekcióját a Testnevelési Egyetem rendezi meg az akkorra már felépülő új egyetemi kampuszon, valamint az a hír is „lendületet” adott a napnak, hogy 10 TF-es oktató/kutató egy-egy millió forintos hozzájárulást kapott kutatásaik támogatására. Ennek ismeretében lehet bízni abban, hogy a Tudományos Diákköri munka továbbra is magas szintű lesz és tovább fejlődik, melynek fellendülése hosszú távon a Testnevelési Egyetemen a tudományos kutatás előrelépését nagyban fogja segíti. Ahogy mindezt Prof. Dr. Koller Ákos, mb. TDK tanár-elnök megfogalmazta:

„A kutatáshoz szükséges anyagi támogatásba nagyon beleszámít ez az egymillió forint, amivel akár 2-3 TDK-s hallgatót is lehet támogatni, konferenciára utaztatni vagy a kutatáshoz szükséges anyagot, eszközt megvásárolni. Nem kell mondanom, hogy az egyetem számára ez a tudományos fejlődés lehetősége. Mondjuk 50 TDK-s hallgatóból lesz 6-7 jó PhD hallgató, és 10 jó PhD hallgatóból lesz 4 jó tanársegéd. Leegyszerűsítve így fest ez a folyamat, ami biztosítani tudja egyetemünk oktatóinak utánpótlását. A tapasztalat azt mutatja, akik ebben a folyamatban egy egyetemen, mondjuk a TF-en eltöltenek 6-8 évet, azok – esetleges és látszólagos kisebb előnyökért - később nem mennek el máshova dolgozni.”        

Jövőbemutató és sikeres TDK konferencia a TF-en (Koller Ákos)

A hét indításaként november 20-án hétfőn Koller professzor átvette az OTDK-val kapcsolatos kitüntető megbízatást a 2019-es rendezvény Testnevelés- és Sporttudományi szekciójának megtartására. Mindez azért is hangsúlyos, mert a térség, tehát az egész Kárpát-medence legkiválóbb TDK-s hallgatói kapnak majd meghívást a Testnevelési Egyetemre és intézményünk célja, hogy egyértelműen az összmagyarság sporttudományos központja legyen.

Ennek szellemében a tervek szerint a 2019-es OTDK eseményen a legjobb középiskolás tanulók is szerepet kapnak majd.  A folyamat sebesen zajlik, mivel a tavalyi nemzetközi TDK konferenciához hasonlóan 2018 tavaszán is lesz egy hasonló konferencia a Testnevelési Egyetemen számos külföldi diák és témavezető részvételével, mely nagyban elősegíti a nemzetközi kapcsolataink ápolását és fejlesztését. Ahogy Koller professzor délelőtt a Hepp Ferenc teremből az irodájába visszatérve elmondta „Szeretnénk alaposan felkészülni a 2019-es nagy rendezvényünkre, ami már az új csodálatos kampuszon kerül megrendezésre!”

A hétfői napra visszatérve: az Akadémián tartott eseményen Dr. Szendrő Péter egyetemi tanár, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke által az Országos Tudományos Diákköri Tanács legrangosabb, kétévenként odaítélt elismerései is átadásra kerültek. Az esemény egyik kitüntetettje volt Dr. Lovász László, az MTA elnöke. A kitüntetést az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) döntése alapján a társadalomtudományok és a természettudományok egy-egy kiemelkedő képviselője, valamint egy közéleti személyiség kapja meg. Idén Lovász László mellett Csépe Valéria, a köznevelés tartalmi megújításáért felelős miniszteri biztos és Cziráki Szabina Katalin, az OTDT titkára kapta az elismerést.

Az MTA elnöke elmondta, hogy meghatározó jelentőségűnek tartja a diákköri mozgalmat a tudományos kutatók pályáján, amit mi sem mutat jobban, mint az, hogy a doktoranduszok 80-90 százaléka egykori diákkörösök közül kerül ki. Így az Akadémia tudományos utánpótlásában is jelentős szerepet kap a diákköri munka. Lovász László arra biztatta a fiatal kutatókat, hogy váljanak maguk is a fiatalabb generációk mentoraivá, segítsenek a tehetséges középiskolásoknak megismerni a kutatói pálya lehetőségeit.

Mindez aláhúzza azt, hogy a TDK-t a hazai tudományos élet legmagasabb csúcsán is nagyon fontosnak tartják. A november 23-i TE TDK konferenciája azt bizonyítja, hogy egyetemünk jó úton jár a TDK-mozgalomban.

Házi TDK,konferencia,Koller Ákos,OTDT