Beszámoló a Szenátus április 24-i üléséről
2025. április 25.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Április 24-én, csütörtökön az egyetem Róma termében tartotta rendes ülését a Szenátus, amely nyolc napirendi pontot tárgyalt. A tagok teljes létszámban jelen voltak az ülésen.

Először dr. Víg Roland jogi igazgató számolt be a Szenátus legutóbbi, március 13-i ülésen hozott határozatok végrehajtásáról, valamint a három legfontosabb (2024. évi rektori szakmai beszámoló, 2025. évi költségvetés módosítása, vagyongazdálkodási terv) fenntartó általi jóváhagyásáról.

Második napirendként a Gazdaság és Társadalomtudományi Intézet, Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutató Központ igazgatói pályázatának rangsorolására került sor. A Szenátus prof. dr. Sterbenz Tamás pályázatát egyhangúlag támogatta.

A testület harmadik napirendként Továbbképző Központ igazgatói pályázatát tárgyalta meg, és Kiss Gergely jelenlegi megbízott vezetőt is egyöntetűen támogatta a vezetői feladatellátás folytatásában.

A negyedik napirend keretében a Tankönyv- és Jegyzetbizottság új elnökének Budainé dr. Csepela Yvette-t, a Pedagógiai Tanszék docensét, új tagnak Lukácsné Varga Judit könyvtárigazgatót választották meg a 2026. június 30-ig tartó időszakra.

Az 5.és 6. napirend oktatási témájú volt. Elsőként a sportszervezés alapképzési szak angol nyelvű, nappali munkarendű változatának indításáról és önköltségének meghatározásáról, továbbá a szakfelelősjelölt (dr. Perényi Szilvia egyetemi docens, Sportmenedzsment Tanszék) személyéről született döntés. A mintatantervben az ülés során minimális módosítást eszközöltek a tagok.

Ezt követően az egyes alap-, osztatlan- és mesterképzési, valamint szakirányú továbbképzési szakok képzési programjának módosításáról szóló előterjesztés tárgyalására került sor. Az előterjesztésben foglalt, képzésekre vonatkozó határozati javaslatot a szenátusi tagok javaslata alapján módosított tartalommal fogadták el. A négy féléves testnevelő tanár mesterképzési szak szakfelelőseként – 2025. szeptember 1-től – Budainé dr. Csepela Yvette, a sportmentáltréner mesterképzési szak szakfelelőseként – 2025. április 25-től – dr. Gyömbér Noémi egyetemi docens megbízását javasolta a testület a rektornak.

Az utolsó előtti napirendi pontban Kerek István gazdasági főigazgató előterjesztése alapján a TF-INNO TTC Kft. megalapításáról döntött a Szenátus. A Nemzeti Innovációs Ügynökség irányelvei alapján a 100 százalékos egyetemi tulajdonban lévő cég célja a technológiatranszfer funkcióinak hatékony ellátása, a szellemi termékek hasznosítása, a korábban megpályázott Tudományos és Innovációs Park működtetése, illetve a „Proof of Concept” program támogatása.

Végül dr. Cserny Ákos oktatási rektorhelyettes és prof. dr. Tóth László főigazgató tájékoztatta az egybegyűlteket a „Budapest” Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola, valamint az Egyetem közös képzéseként megvalósuló, okleveles technikusképzésről szóló együttműködés szakmai tartalmáról. 

Címkék: szenátus
2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!