Óriási sikere volt az OTDK TF-en megrendezett 37. Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójának 
2025. április 13.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Április 10. és 12. között az idén százéves TF adott otthont a megalakulása 70. évfordulóját ünneplő Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK)  Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójának. Az esemény színvonalát, a résztvevők létszámát és a hangulatot látva nem véletlenül mondta azt Prof. dr. Tihanyi József rector emeritus, az MTA doktora, az OTDT Testnevelés- és Sporttudományi Szakmai Bizottságának elnöke, hogy "megjutalmazva érezhetjük magunkat." 

Szombaton a díjátadóval egybekötött záróünnepséggel sokáig emlékezetes napok értek véget. Rekord számú, 150 pályamunka bemutatásával varázsolták el a közönséget a fiatalok összesen 19 tagozatban.

Számos egyetemről, köztük határon túliaktól is érkeztek ifjú sporttudósok a rendezvényre, a TF 39 hallgatóval valamennyi tagozatban képviseltette magát. Az esemény fényét a csütörtöki megnyitóra érkező vendégek is emelték, jelen volt többek között dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, Pósánné Rácz Annamária, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, prof. dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke, prof. dr. Mátyus László, az OTDT alelnöke, prof. dr. Szendrő Péter, az OTDT örökös elnöke, a TF képviseletében pedig prof. dr. Sterbenz Tamás rektor, prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Prof. dr. Tihanyi József rector emeritus, az MTA doktora, az OTDT Testnevelés- és Sporttudományi Szakmai Bizottságának elnöke nyitotta meg a hagyományok szerint a szekciót, aki aztán szombaton délután az eredményhirdetés végén a záróbeszédet is mondta.

 „Méltó volt ez a rendezvény a TF jubileumához, nagyon jól sikerült, szép előadásokat hallgattunk. Figyelemre méltó a hallgatók folyamatos fejlődése. Érett kutatóhoz módon adták elő pályamunkájukat, felemelő élmény volt. S ha már fejlődés: mindig keressük a lehetőséget az előrelépésre, s örömmel tapasztaltam, hogy az idén is léptünk egyet előre. Egyúttal hadd ragadjam meg az alkalmat a szervezők méltatására, mert tökéletes, profi munkát végeztek ők is” – mondta érdeklődésünkre Tihanyi József.

Emlékezetes pillanat volt a középiskolás tanuló előadása.

„Végigjártam a tagozatokat, és információm szerint kiváló volt az előadása.  Örülök, hogy eljött hozzánk, mert feltett szándékunk minél több középiskolás bevonása a különböző szekciókba” – hangsúlyozta Tihanyi József.

Amilyen szenvedéllyel beszélt a professzor úr az ifjak teljesítményéről, rögtön felvetődött bennünk: napjainkban, amikor annyi minden tévútra terelheti a fiatalokat, mit éreznek az oktatók, tanárok, ha olyan pályamunkákat, egyszersmind felnőtt hozzáállást, érettséget látnak, mint azt elmúlt napokban a TF-en?

 „Mi, tanárok ilyenkor megjutalmazva érezzük magunkat, és boldogsággal tölt el minket, hogy láthatjuk a fiatalok munkájának gyümölcsét. Nagyszerű pillanatok ezek.”

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!