TF-es emléktáblák egy helyen – Nemerkényi Krisztina könyvajánlója
2025. március 19.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A TF több szobra és emléktáblája is szerepel a tavaly decemberben megjelent „Emléktáblák a Hegyvidéken – Kőbe, fába, fémbe vésett emlékek a XII. kerületben” című könyvben. Nemerkényi Krisztina könyvajánlója.

Tavaly decemberben a Budapesti Városvédő Egyesület gondozásában jelent meg az „Emléktáblák a Hegyvidéken – Kőbe, fába, fémbe vésett emlékek a XII. kerületben” című rendkívül szép és ízléses mű, amelyről mindenféleképp említést kell tennünk.

Miért pont itt az egyetem honlapján? Mert a TF-ről is szól.

Már a könyv címlapja is figyelemfelkeltő, és amikor a kezünkbe vesszük a művet, számos érdekességre bukkanunk. Én is izgatottan lapoztam bele, és hamarosan TF-es vonatkozású részekre leltem.

A könyv ábécésorrendben veszi végig a XII. kerület utcáit, és úgy ismerteti, hol és mit érdemes megnéznünk. Összesen 110 oldalon képekkel illusztrálva sorol fel csaknem ötszáz, a XII. kerületben található emléktáblát a pontos felirattal együtt. Ez történeti szempontból is nagyon fontos, hiszen az idő múlásával az írás sok esetben már nem, vagy csak alig olvasható, és ha valamilyen okból kifolyólag nem lesz később gazdája, aki rendben tartja vagy gondoskodik a javításról, örökre feledésbe merül.

TF es emlektablak egy helyen Nemerkenyi Krisztina konyvajanloja 1

Íme néhány ismertebb név, akiknek emléktáblája a XII. kerületben található: Ady Endre, Apor Vilmos, Arany János, Szent Gellért püspök, Tamási Áron, Wass Albert, de a neveket még hosszasan sorolhatnánk. A névtáblák bemutatásából az intézmények sem maradtak ki, így többek között a TF sem.

A könyv és az Alkotás utca címszó nagy részét a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen található emléktáblák sora alkotja. A 11. számú képtől egészen a 65. számúig csak a TF-en található táblákkal foglalkozik számos olyan emléket felelevenítve, amelyet sokan már talán el is felejtettek, vagy még nem is hallottak róla. És ez a szám nem is teljes, mert 2024. december elején jelent meg a könyv, és így például a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen december 18-án, a K2 épületben felavatott két legutóbbi olimpiai tábla már nem is került bele.

Miért fontos ez a könyv nekünk, TF-eseknek, illetve az egyetemnek? Egyrészt azért, mert nem mindenki ismeri ezeket az emléktáblákat, másrészt tökéletesen „passzol” a centenáriumi megemlékezéshez: pillanatképet ad arról, hogy 2025-ben milyen táblák találhatók az intézményben.

A könyv szerzői közül Rosch Gábor többször is járt a TF-en, és jómagam, valamint kollégáim segítségével térképezte fel a régi és újabb emlékeket, meggyőződve arról, hogy a régiek még megvannak, illetve feljegyezte és lefényképezte a legújabbakat.

A mű több példányban is megtalálható a Könyvtár és Levéltárban. Bizonyára „közkézen forog majd” a kollégák és hallgatók között.

Arra biztatok mindenkit, hogy pillantson bele a könyvbe és forgassa érdeklődéssel! Érdemes!

Jó szórakozást kívánok hozzá!

(Emléktáblák a Hegyvidéken – Kőbe, fába, fémbe vésett emlékek a XII. kerületben. Budapesti Városvédő Egyesület, 2024. 120 p. (szerkesztette: Földváry Gergely és Tüske Tamás)

Nemerkényi Krisztina

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!