Már megtekinthető dr. Koller Ákos előadása a nitrogén-monoxidról
2025. március 12.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Dr. Koller Ákos, a TF professzor emeritusa a Szenior Akadémia keretében beszélt a nitrogén-monoxidról.

Dr. Koller Ákos, egyetemünk és a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Intézet professzor emeritusa a Szenior Akadémia tizenkettedik szemeszterének második előadásán az endothélium szerepéről beszélt.

Az endothélium belső felületén az áramlás fokozódásából keletkező nyírófeszültség értágító nitrogén-monoxidot szabadít fel, aminek egyebek mellett fontos szerepe van a vérkeringés szabályozásában is.

Előadásában részletesen ismertette az endothéliumból származó értágító faktor (EDRF) felfedezését, vagyis annak megértését, hogy az erek belső felületét kibélelő endothél sejtek hogyan szabályozzák az ér átmérőjét.

Sorra vette azokat a vizsgálatokat is, amelyekben igazolták, hogy ez nemcsak a nagyerekben, hanem az egész szervezetünkben, a mikrokeringésben is fontos szerepet játszik.

Kitért továbbá az endothélium fiziológiai ingerére a mikrokeringésben, és bemutatta a véráramlás szerepét. Az ezzel kapcsolatos kísérletek történetét áttekintve beszámolt saját kutatásairól is, kiemelve, hogy az áramlási sebesség növekedésével az endohtélium felületén megnő a nyírófeszültség, amit az endothélium érzékel, és értágító anyagot szabadít fel.

A lebilincselő előadást itt tekinthetjük meg:

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!