Gyermek- és ifjúságvédelmi képzés a Magyar Lovassport Szövetségben
2025. március 3.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Újabb sportági szövetség kérte fel edzőinek képzésére a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Gyermek-, ifjúság- és sportszakembervédelmi (GYISZVÉD) kutatócsoportját.

 A Magyar Lovassport Szövetség Kerepesi úti székházában dr. Dóczi-Vámos Gabriella, dr. Szekeres Diána, dr. Perényi Szilvia és dr. Bodnár Ilona tartott a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos fogalmak áttekintésével, a releváns jogi vonatkozásokkal, a sportszervezeti működésben meghatározó vezetői stílusokkal és a kommunikáció jelentőségével, valamint a gyermekekkel és fiatalokkal való bánásmód, az érintés és az öltözői környezet problematikájával foglalkozó előadásokat. Az elméleti alapozást rövid gyakorlati blokk követte, melyben dr. Farkas Judit is segítette az interaktív tudásanyag átadást.

Amint dr. habil. Gál Andrea, a GYISZVÉD-kutatócsoport vezetője elmondta, örömteli, hogy egyre több sportág ismeri fel a képzés jelentőségét és számít ebben az egyetem 11 fős szakemberstábjára. A biztonságos sport ugyanis az utóbbi időben a figyelem középpontjába került társadalmi ügy, a gyermek-, ifjúság- és sportszakember-védelemmel kapcsolatos ismeretek pedig alapvető eszközként jelennek meg a sport megváltozott igény- és követelményrendszerében. A sporttörvény tavaly hatályba lépett módosításának megfelelő céllal és tartalommal összeállított képzési anyag nem csupán a 18. életévét be nem töltött fiatalokkal foglalkozó edzőknek hasznos, hanem azoknak is, akik ilyen jellegű ismereteiket korábban hiányosnak vagy elavultnak érezték. A kutatócsoport már a Magyar Kézilabda Szövetséggel is dolgozik együtt, idén az ország több pontján, összesen hét alkalommal tartanak majd gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos előadásokat az edzői továbbképzéseken.

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!