A TF elöljárói és hallgatói is megcsodálhatták már Borsa, illetve Borsafüred különleges, magával ragadó környezetét.
Évekre nyúlik vissza a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem szoros kapcsolata a romániai Máramaros megyében elterülő Borsa városával, amelynek polgármestere, Ion-Sorin Timis 2022 őszén, a TF Klebelsberg Kuno Szakkollégium küldöttségének ottjártakor kivételes ajánlatot tett. Ösztöndíjat alapít, amely révén két TF-hallgató egy héten keresztül élvezheti Borsa, illetve a közelében fekvő Borsafüred nyugalmát, valamint térítésmentesen használhatja a helyi nemzetközi minősítésű sípályát (itt jegyezzük meg: Borsa még Magyarország részeként 1944-ben vagy 1948-ban téli olimpiát rendezett volna, csak aztán jött a II. világháború, illetve annak tragikus következményei…)
Nos, ez az ösztöndíj 2023 májusa óta hivatalos a TF-en, az egyetem elöljárói mellett Nagy Zsuzsanna és Bujdos Áron, a Klebelsberg Kuno Szakkollégium hallgatói is tapasztalatból mesélhetnek a varázslatos környezetről. A két fiatal tavaly márciusban élvezhette Borsafüred vendégszeretetét, s bár korábban egyikük sem síelt, mindketten kíváncsian és örömmel veselkedtek neki a népszerű téli sportág alapjai elsajátításának.
A havas szezon általában novembertől márciusig tart, lélegzetelállító látvány mindenfelé, amerre csak nézünk a Radnai-havasok lábánál: üdülőövezet, sípálya, síugrópálya, szánkózási lehetőségek – maga a téli paradicsom.
És ez csak a tél!
A Visó-folyó partján, 665 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő, az elmúlt években infrastrukturálisan jelentősen fejlesztett Borsa és környéke minden évszakban élményt garantál: többek között tó, vízesés, természetvédelmi rezervátum, valamint a vidék népművészete várja a pihenni, kirándulni vágyókat.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001