A TF Úszás és Vizisportok Tanszékének nyugalmazott vezetője, dr. Tóth Ákos elmondja, miért érdemes a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre jelentkezni.
Február 15-ig kell leadni a jelentkezéseket a felsőoktatási intézmények 2025 szeptemberében induló képzéseire. Ez alig több mint egy hónap, és számos hazai egyetem versenyez a továbbtanulni vágyó diákokért.
Mondhatnánk, hogy a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) könnyű helyzetben van, hiszen Magyarországon ez a legrégebbi testkultúrával foglalkozó felsőoktatási intézmény, ezért minden olyan fiatalnak, akit érdekel a sport vagy a spottudomány, netán testnevelő tanár szeretne lenni, egyértelmű, hogy az idén 100 éves TF-et választja.
Csakhogy ez nem teljesen igaz, hiszen az országban már több helyen is van testnevelőtanár- vagy éppen sportmenedzserképzés, a jövő sportszakembereinek, sportdiplomatáinak, edzőinek vagy éppen testnevelőinek pedig biztosra kell menniük a tekintetben, hogy az egyetem, amelyet választanak, a legjobban szolgálja majd az érdeküket, és a legpiacképesebb diplomát adja a kezükbe.
Dr. Tóth Ákos, az Úszás és Vizisportok Tanszékének korábbi vezetője sok-sok évvel, ezelőtt összeszedte, miért a TF a legjobb választás. Az egyszerű ám „ütős” válasz az alábbiakban olvasható.
"Miért a TF? Mert ez az egyetlen. Az egyetlen hely, ahová mindig vágytam. A számomra létező egyetlen iskola, ahová negyvenhét évvel ezelőtt mint vidéki, kisvárosi, tudatlan hallgató beléptem, és már az első nap otthon éreztem magam. Családias egyetem!
Bár képzeletemben igazi egyetemhez méltó, összevont szemöldökű, rideg tekintetű professzorok számonkérésére – és nagy tudására is – számítottam, ehelyett az első pillanattól igazi szakmai tekintélyekkel, a TF idoljaival találkoztam, akik barátságos, sportszerű késztetéssel tanítottak a testnevelő tanári és edzői pálya minden fortélyára. Negyvenkét éves TF-tanári pályafutásomra visszapillantva (most már ötvenhat – a szerk.) csak remélem, hogy sikerült valamit ellesnem és tanulnom nagyhírű elődeimtől. Elsősorban a szakma, a sokoldalú tudás tiszteletét, egymás megbecsülését, a hallgatók értékeinek elismerését, a bennük lévő pozitívumok felszínre hozását. Pedagógiai munkám egyik alappillére szakmánk, hivatásunk »imázsának« bemutatása, a pozitív cselekvés- és magatartásformák elsajátítása és beépítése a személyiségükbe.
Szeretem a TF-et, mert mindenre lehetőséget ad, lehetőségem van tanárként, pedagógusként élni és élvezni a gyümölcsét mindannak, amit ez a pálya számunkra nyújt. Szeretek a hallgatóim szemébe nézni, felfedezni bennük a tudás igényét, és szeretek megfelelni elvárásaiknak. Mindezt meg tudom tenni pedagógusként, nevelőként, akit a sors oly’ nagy szerencsében részesített, hogy évtizedek óta a TF tanára lehet. Mert ez az egyetlen hely, ahol ez velem megtörténhetett.
Kedves érdeklődő, leendő hallgatók! Azt kívánom nektek, hogy kerüljetek be a TF-re, és ha csak feleannyi élményben lesz részetek, mint nekem, már nagyon gazdag – pénzben nem mérhető – életetek lesz."
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.