Többek között számos egyetemi díj és kitüntetés adományozásáról, valamint a jövő évi költségvetésről döntött csütörtökön, az év utolsó és egyben pogácsamentes ülésén az intézmény legfőbb döntéshozói szerve, a Szenátus.
December 5-én ült össze ebben az évben utoljára a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Szenátusa. Az első szembetűnő dolog az volt, hogy a tagokat ezúttal nem pogácsa, hanem csökkentett kalóriatartalmú miniszendvics és zöldségmártogatós fogadta.
A Róma teremben megtartott tanácskozáson az egybegyűltek először megszavazták a Szervezeti és Működési Szabályzat 2. (Foglalkoztatási Követelményrendszer – Habilitációs Szabályzat), és 3. (Hallgatói Követelményrendszer - Doktori Szabályzat, Felvételi Szabályzat) részének módosítását.
Ezt követően a jelenlévők elfogadták dr. Trájer Emese pályázatát a Sport- és Egészségtudományi Intézet, Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék egyetemi docensi kinevezésére, majd egyetemi díjak és kitüntetések adományozásáról is döntöttek: a díjazottakat az egyetem december 17-i karácsonyi ünnepségén köszöntik.
A szenátusi tagok döntöttek az egyetem által meghirdetett felsőoktatási képzésekért fizetendő önköltség összegéről, illetve elfogadták az egyetem 2025. évi költségvetését, amely a kuratórium jóváhagyásával válik érvényessé.
Végül a Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzat, az Adatkezelési és Adatvédelmi tárgyú szabályzatok és az Iratkezelési Szabályzat módosításáról határoztak a jelenlévők, akiket tájékoztattak a 2024/2025-ös tanév I. félévi záróvizsga-bizottságok összetételéről.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001