A „semmelweises” időkben kötött együttműködési megállapodást újította meg egyetemünk csütörtökön a világ egyik legjelentősebb sportintézményével, a Sanghaji Sportegyetemmel.
November 28-án történelmi jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a Sanghaji Sportegyetem.
Talán csak kevesen emlékeznek rá, hogy ezt a szerződést már korábban megkötötte a két intézmény, csak akkor a TF még a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karaként működött. A most újrakötött egyezményt a már jó ideje független TF képviseletében írta alá prof. dr. Sterbenz Tamás rektor, aki októberi kínai útja során már egyeztetett erről a Sanghaji Sportegyetem képviselőivel.
Az aláíráson intézményünket – Sterbenz Tamáson kívül – Blanár Denissza, a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője (NKI) és Csele Gábor nemeztközi koordinátor képviselte, de jelen volt Zhang Qingyuan, aki a TF-en végzett, szeptembertől pedig a TF Doktori Iskolában kezdte meg tanulmányait.
A Sanghaji Sportegyetem részéről Mao Lijuan, a Sanghaji Sportegyetem elnöke, Lu Wenyun stratégiai tervezésért felelős igazgató, Lu Qichen humánerőforrás-igazgató, Yin Qin, a Testnevelési Kar dékánja, valamint Zhang Zhe nemzetközi ügyekért felelős megbízott igazgató érkezett Budapestre és a TF-re.
A megállapodás többek között kitér a két intézmény közötti tanár- és diákcserére, részvételre közös kutatási programokban, közös tanagyagfejlesztésre, valamint kulturális események szervezésére.
A megbeszélésen Mao Lijuan elnökasszony megjegyezte: bár hazánk kis ország, sportteljesítménye bámulatra méltó. Sterbenz Tamás válaszként elmondta, lenyűgözte a Sanghaji Sportegyetem asztalitenisz-akadémiája, amelyet itthon is meg szeretnének valósítani vívásban vagy cselgáncsban. Mao Lijuan hozzátette, szívesen segítenek az általuk használt mesterségesintelligencia-alapú sportteljesítmény- és adatelemzés magyarországi meghonosításában.
Fotó: Bodorkós Máté
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001