Szeptember 24-én ünnepelte 85. születésnapját Kovács László korábbi világválogatott kézilabdázó, későbbi sikeres klub- és válogatott edző, a TF nyugalmazott tanára.
– Legutóbb két éve, a Bp. Honvéd férfi kézilabdázói által elért BEK-győzelem negyvenedik évfordulóján beszélgettünk. Miről jobb beszélni, egy történelmi meccs jubileumáról vagy egy kerek születésnapról?
– Mindkettőről. Az egyikről nem tehetek, hiszen mindannyian megszületünk, a másikról viszont igen, hiszen elég sok munkám volt benne. Annak idején a Bp. Honvéd férfi kézilabdacsapata – velem együtt – nagyon sokat fáradozott azért, hogy kiharcolja a BEK-győzelmet. Ez a diadalt azóta is edzői pályafutásom csúcsának tekintem.
– Ez volt az eddigi legutolsó alkalom, hogy magyar kézilabda-klubcsapat BEK- vagy BL-győzelmet ünnepelhetett.
– Sem előtte, sem utána nem fordult elő ilyen.
– Elég szomorú.
– Nagyon szomorú. Abban a Honvédban csak magyar játékosok szerepeltek, és olyan külföldi klubcsapatokat fektettünk kétvállra, amelyek hemzsegtek a délszláv légiósoktól. Ha szabad így fogalmaznom, igazi közös magyar siker volt ez. Sajnos ma már nincs így. Nézzük meg például az egyik hazai topcsapatot, a Veszprémet! Összesen két magyar játékosa van, akik közül az egyik kispados. Nehéz eldöntenem, melyik magyar klubcsapatnak is szurkoljak.
– A TF-ről is biztos vannak kedves emlékei, hiszen negyven évet töltött nálunk a Sportjáték Tanszéken.
– 1970 és 1978 között én edzettem a TFSE női kézilabdázóit, fantasztikus idők voltak azok.
– Hát, igen, már megint a kézilabda…
– Nem tudok tőle elszakadni. Felejthetetlen élmény volt, amikor az NB II-ből feljutottunk az NB I/B-be, majd szép lassan léptünk feljebb még egy osztályt. A legjobbak között rendre a középmezőnyben végeztünk, és egyszer bronzérmet szereztünk a Magyar Népköztársasági Kupában. Sosem felejtem, az én csapatomban a lányok 160-170 centi körüliek voltak, ellentétben más együttesek játékosaival. Csak rengeteg pluszmunkával, erősítéssel, súlyzós munkával tudtuk kompenzálni fizikai hátrányunkat. Mind a mai napig vallom – és ez egyben edzői filozófiám lényege –, hogy megfelelő erő és állóképesség nélkül nem lehet sikert elérni a kézilabdában.
– Edzői karrierje során volt olyan játékos, aki a szívéhez nőtt?
– Igen, de nehéz lenne bárkit is kiemelnem. Egyetlen TFSE-játékosról sem tudnék rosszat mondani, egyszerűen mindegyik a szívemhez nőtt, mind a mai napig jó viszonyt ápolok velük. Gódorné Nagy Marianna játéktudása miatt némiképp kiemelkedett a többiek közül, de rajta kívül más játékost – Éliás Klárát és Bata Erzsébetet – is adtunk akkor a nemzeti csapatnak.
– Mindmáig sokszor kérik ki a véleményét kézilabdával kapcsolatban.
– A hazai szövetségnél vagyok szaktanácsadó, havonta körülbelül húsz szakmai szösszenetet írok a sportág honi, a kézilabda iránt komolyan érdeklődő szakemberei számára. Ezenkívül intenzív kapcsolatban állok számos kollégával, többek között egyik korábbi játékosommal, a válogatott mind a mai napig gólrekorderével, Kovács Péterrel vagy a válogatott korábbi kapusával, Bíró Imrével.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.
