Gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kecskeméti Nemzeti Lovaskultúra Oktatási és Képzési Központja, amely különböző rendezvények tartására is kiválóan alkalmas.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a kecskemétiek és a környékbeliek újra felfedezték maguknak a helyi lovardát. Mindez talán annak is köszönhető, hogy 2024. július 1-jén a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) birtokába vette a Nemzeti Lovaskultúra Oktatási és Képzési Központot, és azóta rohamos tempóban zajlanak a fejlesztések. A szakmai stáb folyamatosan dolgozik azon, hogy sikeres legyen az új fennállás.
Az egyetem elsőéves lovaskultúra szakos hallgatói már itt, a lovarda gyönyörű környezetében töltötték gyakorlati óráikat. A gyakorlati képzések elkezdődtek, a lovarda rendszeresen fogadja az oktatókat és a hallgatókat. Száz Petra kiváló oktatómunkáját ebben a videóban tekinthetik meg erről a hétvégéről.
Mint legutóbb megírtuk, folyik az európai szintű lovaspálya kialakítása a fedeles lovarda épületében, továbbá a központ két bájos lóval, Rakéta Rókussal (Rocky) és Csillaggal gazdagodott, sőt, új vendéglovak is kaptak helyet a központban: Kalóz és Karcsi is a vendégszeretetünket élvezi.
Természetesen a lovaskultúra-oktatásnak is jut hely, hiszen a létesítmény egyik fő küldetése, hogy a jövőben az egész országra kiterjedő gyakorlati-oktatási helyszínként működjön.
Mindemellett persze a szabadidős programok is helyet találtak maguknak a létesítményegyüttesben: az elmúlt nyári hónapok kiemelt rendezvényei voltak a lakodalmak, a terembérlők születésnapi partijai és a Hagyományőrző Székely-Magyar Nótanap, amelyet a Kecskeméti Nótások Baráti Köre Egyesület szervezett meg nagy sikerrel.
Természetesen a gyermekprogramok sem maradhattak el: rendeztek gyermekszületésnapot, iskolai osztálykirándulást és a legkisebbek legnagyobb örömére gyermeklovastábort.
A lovarda – a lovasoktatáson túl – ősszel is változatos programkínálattal várja az érdeklődőket, ezekről folyamatosan tájékoztatjuk az érdeklődőket.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.