A Healthy Campus program 5.7-es kritériumának – környezet, fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás – kapcsán a Társadalmi Kapcsolatok Iroda (TKI) 2024 elején együttműködést kezdeményezett a közelben működő Pakk adománybolttal.
Az adománybolt az adományozók háztartásában már feleslegessé vált, ám jó állapotú, sérülésmentes, működőképes, még mozdítható tárgyakat – például könyvet, étkészletet, játékot, kisbútort, konyhai kisgépet, ruházatot – vesz át, majd kínálja eladásra kedvező áron a szerény jövedelemmel rendelkező, hátrányos helyzetű lakosoknak.
Évente két akció keretében, tavasszal és ősszel helyezünk ki gyűjtőládát a K1 épület aulájában. A ládába meghatározott ideig lehet beletenni a munkatársak, hallgatók számára feleslegessé vált tárgyakat, amelyekkel támogatnák az adománybolt működését, így bővítve a bolt árukészletét. Fontos megjegyeznünk, hogy a fent említett tárgyakat csak akkor tudjuk továbbadni, ha valóban sérülésmentesek, tehát nem lomtalanításról van szó!
Az őszi adománygyűjtés időpontja: 2024. október 1-13.
Bízunk benne, hogy egyetemünk polgárai élni fognak a fenntarthatóságot, valamint a szociális felelősségvállalást támogató lehetőséggel, és adományaikkal szívesen segítenek a rászorulókon.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001