A Budapesten sorra kerülő World Darts Masters rangos nemzetközi viadal remek felvezetése lesz az október 3-i Újságíró Darts-kupa és a TF Darts-kupa az egyetem aulájában.
A világ legnépszerűbb kocsmasportja, a darts is bemutatkozik a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF), méghozzá nem is akármilyen apropó kapcsán.
Október 9. és 13. között a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezik ugyanis a Nemzetközi Dartsszövetség legrégebbi és leghagyományosabb versenyét, World Darts Masterst. A nevezések alapján úgy tűnik, hogy ez az esemény lehet a világ egyik legnagyobb létszámú dartsversenye. Csak kevesen tudják, hogy a viadal 1974 óta íródó történetében ez lesz a második alkalom, hogy az Egyesült Királyságon kívül rendezik a tornát, ebben az évben a magyar fővárosban.
Nekünk, TF-eseknek is van némi közünk a rangos megméretéshez: a szervezők a nemzetközi torna egyik felvezető eseményének szánják az Újságíró Darts-kupát, valamint a hallgatók számára kiírt TF Darts-kupát, amelynek október 3-án, csütörtökön 14 órakor a TF aulája ad otthont.
A sajtó VIP-verseny keretében 16 magyar újságíró küzd meg egymással, valamint profi és amatőr párosoknak is tartanak küzdelmeket.
Ám ami még ennél is fontosabb: a honi szövetség a TF hallgatóinak is rendez háziversenyt, amelyen 16 fő vehet részt. A szervezők kérik, hogy akinek a nevezését elfogadták, hozzon magával dartsnyilakat – minden mást a szövetség biztosít.
Újságíró Darts-kupa és TF Darts-kupa
Időpont: 2024. október 3., csütörtök 14.00
Helyszín: TF K1 épület, aula
Legyél te is az első 16 regisztráló között!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.