Szeptember 9-én a sakk szerelmesei és a sportág iránt érdeklődők részvételével rendezték meg a TF-en a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a Magyar Sakk Szövetség közös, nemzetközi tudományos találkozóját.
Egy nappal a szeptember 10-én rajtoló a budapesti 45. nyílt és 30. női sakkolimpia előtt rendezték meg egyetemünkön a szimultánnal egybekötött „Sakk- és sporttudomány” című nemzetközi tudományos találkozót, amelynek során neves hazai és külföldi szakértők tartottak a kevésbé hozzáértők számára is érdekes és érthető előadásokat a világ legnépszerűbb szellemi sportjáról.
Az egyetem Róma termében tartott angol nyelvű eseményt prof. dr. Sterbenz Tamás, a TF rektora nyitotta meg. Beszédében emlékeztette a hallgatóságot, a sakk fontos szerepet tölt be az egyetem életében, amire bizonyíték a Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpont megléte és tevékenysége. Azt is kiemelte, hogy az egyetem első, sakktudományos vizsgálatokból doktorált hallgatója dr. Medvegy Zoltán, aki szintén ott ült a hallgatóság soraiban.
„Amióta világ a világ, a sakk az intelligencia és a megfontolt döntéshozás szimbóluma volt. Nemcsak azért tanulunk meg sakkozni, hogy jobb játékosok legyünk, hanem azért is, hogy minél jobb döntéseket tudjunk hozni a sakkban, más sportágakban és az élet különböző területén is” – mondta a rektor utalva a sportág jelentőségére, holozzátéve, a sakk az objektív tudományos kutatások területe lehet.
A folytatásban dr. Polyánszky Zoltán, a honi szövetség elnöke, a 2024-es budapesti sakkolimpiát szervező bizottság döntéshozó testületének vezetője köszöntötte az esemény résztvevőit. A szövetség első embere hangsúlyozta, a sakk nemcsak sport, hanem olyan szellemi tevékenység is egyben, amely szoros viszonyban áll a kultúrával, a tudományokkal és a művészetekkel. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, mindez a küszöbön álló sakkolimpia kisérőrendezvényeiben is visszaköszön majd.
Az előadások sorát a korábbi U16-os Európa-bajnok, háromszoros szlovák bajnok sakknagymester, Ján Markos nyitotta meg. A most már edzőként és szakíróként dolgozó Markos a hivatásos sakkozók gondolkodásmódját, döntéshozatalaik mechanizmusát világította meg főként pszichológiai megközelítésből, mindenki számára érthető módon.
Rövid szünet után prof. dr. Markus Raab, a Kölni Sportegyetem Teljesítménypszichológiai Tanszékének igazgatója tartott előadást „Mikor bízhatnak a sakkozók a megérzéseikben? A sakkozók döntéshozatalának személyes, szituációs és feladattani jellemzőit vizsgáló kutatási program” címmel. A sakk és a pszichológia szakértője – aki egyetemünkkel már több közös kutatási projektben vett részt – a TF friss PhD-diplomás sakknagymesterét, dr. Medvegy Zoltánt támogatta értekezése elkészítésében.
A délelőtti szekciót prof. dr. Mérő László matematikus és pszichológus „Játéktervezés – mitől lesz jó egy játék?” című előadása zárta.
Délután az aulában felállított asztaloknál a TFSE sakk- és szellemi sportok szakosztályának versenyzői – közöttük sok fiatallal – Ján Markossal játszottak szimultánt.
A tudományos nap zárásaként újra Markus Raab lépett a hallgatóság elé: ezúttal PhD-hallgatóknak tartott workshopot a Róma teremben „Élsportolók számára fejlesztett sportpszichológiai és egyéni diagnosztikai és képzési eszközök” címmel.
Az esemény után az aula a sakkolimpia sajtótájékoztatójának adott otthont. A szeptember 10-én kezdődő világeseményen négy TF-es hallgató is jelen lesz: Terbe Julianna az A-csapat, Terbe Zsuzsanna és Kozák Ádám a B-csapat játékosaként, míg Medvegy Zoltán a B-csapat szövetségi kapitányaként.
Itt jegyezzük meg, hogy a Könyvtár és Levéltár előterének tárolóiban sakk tematikájú kiállítás nyílt a sakkolimpia sajtótájékoztatójának napján. A látogatók a TFSE sakkozói – Terbe Julianna, Zsuzsanna, Sármási Péter, Kozák Ádám – érmeivel, kupáival, relikviáival és a könyvtár sakk témájú, válogatott könyveivel, továbbá a sakkolimpia tiszteletére kiadott bélyeggel is ismerkedhetnek. A tárlatot 2024. szeptember 27-ig tekinthetjük meg.
A Könyvtár és Levéltárban szeptember 25-e délután rendezik a "Csak sakk" napot, amely a sakkolimpia egyetemi záróakkordja lesz. Ennek során sakkal kapcsolatos előadásokra és kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, továbbá megnyitják a TFSE sakk- és szellemi sportok szakosztályának hivatalos gyakorlóhelyét.
Fotó: Bükfa Kristóf
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.