Szeptember 23. és 30. között rendezik az Európai Sporthetet, amelynek kiemelt eseménye lesz a szeptember 28-i #BeActive Night a Nemzeti Atlétikai Központban. Mint minden évben, idén is megrendezik az Európai Sporthetet, amelyre szeptember 23. és 30. között kerül sor.
Az egy teljes hétig tartó kampány során – amelynek megvalósításában a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség a felsőoktatási sport európai, valamint nemzetközi sportszövetségeivel (EUSA, FISU) együttműködésben vesz részt, és amelyet itthon a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) koordinál – Európában és a kontinensen kívül a sportot és a testmozgást ünnepeljük.
A sporthét kiemelt eseménye a szeptember 28-i #BeActive Night lesz, amelyet a tavaly átadott Nemzeti Atlétikai Központban tartanak. A #BeActive Night izgalmas, éjszakai mozgásprogram Budapesten, amelyre benneteket, egyetemi hallgatókat is gazdag programkínálattal várnak.
Az eseményre 18 és 24 óra között kerül sor, és ami a legjobb az egészben, hogy ingyen használhatod a Nemzeti Atlétikai Központot és eszközeit, miközben nagyon sokféle sportot, mozgásformát próbálhatsz ki. A sportos estére itt regisztrálhatsz.
Természetesen nemcsak szeptember 28-án, hanem az Európai Sporthét minden napján, sőt egész évben várunk a sportpályákon, edzőtermekben és uszodákban.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001