Otthonában vette át rubindiplomáját a TF 1954-ben diplomázott tanára, Véghseőné Ember Klára.
Véghseő Bertalanné Ember Klára 70 éve, 1954-ben szerzett testnevelő tanári diplomát az akkori Testnevelési Főiskolán. Az elmúlt 70 évről Mikolovics Zsuzsa, az Alumni és Karrier iroda munkatársa, valamint Gojdár László kérdezte a kiváló pedagógust.
Klári néni mesélt pedagógusi életpályájáról. Elmondta, hogy miután diplomát szerzett a TF-en, Sátoraljaújhelyen kezdett tanítani a Kossuth Lajos Gimnáziumban. Abban a gimnáziumban, ahová maga Kossuth Lajos, Andrássy Gyula és Trefort Ágoston is járt, és ahol Klári néni is végzett. Ez egykoron piarista gimnázium volt, de később államosították.
Megtudtuk, hogy rendkívül nehéz volt a TF-es felvételire készülnie, mert nem volt testnevelő tanára.
TF-es tanáraira nagy szeretettel emlékszik vissza, lelkesen sorolja a neveket: Krizsanettnét, Balogh Lajosnét, Bácsalmási tanár urat, Kerezsi Endrét, továbbá dr. Hepp Ferencet, aki akkoriban a TF igazgatója volt. Klári néni kedvence Duronelli tanár úr volt, aki vívásra oktatta. Így testnevelő tanári diplomája mellett vívóedzői végzettségeit is szerzett, sőt, 1964-ben Debrecenben a gyógytestnevelés szakot is elvégezte.
Később három gyermeket szült, majd öt évre leszázalékolták, mert elkapta az ázsiai influenzát.
De Klári néni ebből is felállt, méghozzá kemény munkával: 1952-től 1985-ös nyugdíjazásáig a Kossuth Lajos Gimnáziumban dolgozott.
Szívesen emlékszik vissza egykori évfolyamtársaira is: Mohás Líviára, Zarándy Lászlóra, Béres Ernőre.
Klári néni mesélt még arról az időszakról, amikor ellopták a tornacipőjét, és mezítláb állt helyt az atlétikaórákon a salakon, valamint arról, hogy kis TF-es figurákat gyártottak éjszakánként eladásra, hogy zsebpénzük legyen, és a saját hajukat tették a babák fejére.
Vizsgái sem voltak zökkenőmentesek, mert marxizmusból ismétlő vizsgákat kellett tennie, ezért a diplomáját csak késve kaphatta meg.
A fiataloknak azt üzeni a nyugalmazott testnevelő, hogy mozogjanak sokat, tornázzanak, mert hisz abban, hogy az életet, az életminőséget és a szellemi aktivitást is meghosszabbítja a mozgás, és testmozgás hatására a betegségekből is gyorsabban gyógyulunk fel. Sosem feledte el, amit a TF-en tanult. Szégyen a futás, de hasznos – viccelődik nevetve.
Klári néni fotóit is megmutatta, amelyen három lánya, tíz unokája és 21 dédunokája látható.
Még egyszer gratulálunk Véghseő Bertalanné Ember Klára életpályájához, jó egészséget, és búcsúzóul sok örömet kívántunk neki!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.