Küzdősportos napok Párizsban, TF-esek az olimpián
2024. augusztus 6.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Tékvandóban és birkózásban is lesz TF-es versenyző a következő napokban a párizsi ötkarikás játékokon.

Ezekben a napokban is zajlanak küzdősportok csatározásai a Párizsban zajló olimpián. Reményeink szerint sokkal több magyar győzelemnek örülhetünk, mint a múlt héten. A cselgáncsozók sajnos nem tudták kihozni magukból a maximumot, Pupp Réka ötödik helyezése mindenesetre megsüvegelendő – ez volt a magyar dzsúdósok legjobb eredménye.

Tóth Krisztián, a TF hallgatója, a megnyitóünnepségen az egyik magyar zászlóvivő Tokió bronzérmeseként érkezett a francia fővárosba, aztán kikapott az első mérkőzésén a 90 kilogrammosok mezőnyében, majd a csapatversenyben sem vigasztalódhatott, a mieink ugyanis azonnal vereséget szenvedtek az olaszoktól.

Ennél csak jobb jöhet. Kívánjuk, jöjjön is!

Kedden elkezdték a versenyeket a birkózók, és szombaton ismét lesz TF-es induló. A BSc rekreáció és életmód szakos Nagy Bernadett a 76 kilogrammosok súlycsoportjában indul csatába. De még az ő meccsei előtt is lesz miért és kiért izgulnunk, hiszen a tékvandós Józsa Levente már csütörtökön szőnyegre lép a 68 kilogrammosok mezőnyében. A mindössze 21 éves sportcsillag ugyancsak a BSc rekreáció és életmód szakon tanul egyetemünkön, továbbá a TFSE igazolt sportolója. Az olimpiát megelőzően érdeklődésünkre határozottan kijelentette: az aranyérem megszerzése a célja Párizsban.

Hajrá, magyarok, hajrá, TF!

Józsa Levente a MOL-Új Európa Alapítvány-TF sportolói és sportszakmai ösztöndíjprogram ösztöndíjazottja. A programot támogató alapítvány tevékenységét a https://molujeuropaalapitvany.hu/ ismerhetik meg.

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!