A TF is fontos szerepet vállal a kínai–magyar sportkapcsolatok kialakításában és elmélyítésében.
Valami elkezdődött – írta múlt heti Facebook-bejegyzésében a szombathelyi ELTE PPK Sporttudományi Intézet a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen rendezett labdarúgó-mérkőzés kapcsán. A két intézmény meghívott játékosainak igazán volt miért hajtaniuk, ez a meccs ugyanis amolyan válogatónak felelt meg. A találkozót Victor Ma, a Szabadidő Világszervezet (World Leisure Organisation) elnökségi tagja kezdeményezte a Kína és Magyarország közötti együttműködési lehetőségek kiterjesztése érdekében. A fő cél ugyanis a magyar futballisták kínai edzőtáboroztatása, valamint az, hogy barátságos mérkőzéseket is vívjanak a hatalmas ázsiai országban.
A Facebook-bejegyzés szerint a tárgyalópartnerek eddig háromszor találkoztak a TF-en, hogy megvitassák az együttműködés lehetséges területeit. Az eseményen Magyarországot prof. dr. Bánhidi Miklós, a TF Rekreáció Tanszékének docense, a World Leisure Youth Ambassadors Committe elnöke, dr. Ökrös Csaba általános rektorhelyettes, dr. Tóth János labdarúgó-edző, a Sportjáték Tanszék docense és Csele Gábor, a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának nemzetközi referense képviselte, míg a kínai partnereket Zsang Te-ping (elnök, Sandong Egyesület Magyarország), Zsang Hsziao-vei (alelnök) és Zsu Lei (fordító, PhD-hallgató).
Bejegyzésében a szombathelyi ELTE PPK Sporttudományi Intézet hangsúlyozta: a találkozó alkalmával előzetes konszenzusra jutottak az együttműködési létrehozásáról és kiterjesztéséről, a magyar fél pedig reményét fejezte ki, hogy a Magyar Sandong Egyesület erőfeszítéseit és tevékenységeit a kínai kormány kiemelten kezeli, jóváhagyja és kellő támogatást nyújt hozzá. A magyar futballisták a kulturális turisztikai tevékenységek révén is megismerhetik a kínai kultúrát, s ez a kezdeményezés megalapozhatja a jövőben magasabb szintű magyar klubok és profi sportolók meghívását. A TF, a WLYA és a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség aktívan együttműködik a különböző projektek zökkenőmentes megvalósítása érdekében, közös erőfeszítéssel a kínai–magyar sportegyüttműködés várhatóan új, még magasabb szintre emelkedik, elmélyítve a két ország kulturális és sportkapcsolatát.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001