Sokan, köztük számos hallgató és dolgozó látogatott el a Healthy Campus-projekt keretében megrendezett Föld Napja-programsorozat április 30-i állomására, amelyet a TF aulájában tartottak.
Némi eltolódással, április 30-án rendezték meg a TF-en a Föld Napja-kitelepülést, amelyre csaknem tíz civil szervezet kapott meghívást, többek között a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Humusz Szövetség, a Felelős Gasztrohős Alapítvány és a Zöldövezeti Társulás. A kitelepülő egységek játékos, interaktív, gyermekek és felnőttek számára is szórakoztató programokkal készültek.
A résztvevők nyereményjátékon vehettek részt, amelynek során a szervezők fenntarthatósággal kapcsolatos ajándékcsomagokat sorsoltak ki, továbbá – garantált nyereményként – minden résztvevő Munch Market-kedvezménykupon tulajdonosan lett.
A délelőtti program az aulában nyereményjátékkal zárult, majd délután 4 órától kerekasztal-beszélgetés keretében kaphattunk válaszokat a fenntarthatóság táplálkozással kapcsolatos égető kérdéseire. A beszélgetés szervezésében szerepet vállalt a Teremtésvédelmi Kutatóintézet GENEZIS Kiválósági Diákműhely is. A meghívottak között szerepelt UNESCO-alkalmazott ökotechnikus, fenntarthatóságra specializálódott dietetikus, fenntarthatósági menedzser, valamint környezetvédelemmel foglalkozó jogász is.
A nap közös sétával zárult a Sas-hegyen.
Május 2-án a TF-es dolgozókat szólítjuk meg a Dr. Koltai Jenő Sportközpont futópályájának panorámáját adó Sas-hegy Természetvédelmi Terület látogatásával.
Fotó: Vidor Gergely
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001